Dtum
Login with Facebookk
1917 | November

Vatikán békeakciója

A római pápa mint Szentatya hivatásánál fogva és valószínűleg a legőszintébb meggyőződéssel a háború elutasítója, a béke híve. Ugyanakkor a pápa, mint politikus ezt a békevágyat politikai érdekekkel és nézetekkel kellett hogy összeegyeztesse.

A pápaság a monarchikus rendszerek híve, ezen belül is különösképpen az Osztrák-Magyar Monarchia pártolója. A Habsburgok nagy katolikus tradícióik miatt természetszerűen közelebb álltak hozzá, mint a protestáns Nagy-Britannia vagy a világias Franciaország.

Mégsem állhatott a pápa egyértelműen a központi hatalmak mellé – hiszen az antant oldalán is katolikusok tízmillió élnek: pl. Belgiumban, Portugáliában, vagy persze Olaszországban. De az „egyetemes” mozgalomnak amúgy is illett pártatlannak maradnia.

A pápa nem csupán a háborútól, de az esetleg ahhoz kapcsolódó szocialista forradalomtól is tartott. 1917. februárjában nemzetközi kongresszust szerveztek Zürichben a katolikus politikai mozgalom vezetői: osztrák, magyar, lengyel, német katolikus pártok képviselői, akik megalakították a Katolikusok Nemzetközi Unióját.

Felhívták a világ katolikus püspökeit, hogy segítsék elő a békét. A Vatikán augusztusban adott át jegyzéket a háborúzó felek államfőinek. (A a jegyzék elkészítését a németekkel folytatott hosszas konzultáció előzte meg).

 

A jegyzék igazságos és tartós békére tett javaslatot. Sürgette a nemzetközi megállapodást az annexió nélküli békéről, a hadikárpótlásról és a hódításról való lemondásról, a nemzetközi döntőbíráskodás intézményének kiépítéséről.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98