Dtum
Login with Facebookk
1917 | Október

Kis erőfeszítés és nagy étvágy: Japán

Az antanthatalmak közé tartozó (Nagy-Britanniával már 1902 óta szövetségben álló) Japán kevés katonai erőfeszítést tett a világháborúban. Miután fegyveres erővel elfoglalt néhány német gyarmatot, és elküldött pár hadihajót a Földközi-tengerre, a központi hatalmakkal szembeni „közös ügyet” a maga részéről befejezettnek tekintette.

Igaz, született néhány merész elképzelés Japán aktívabb szereplésére. A nyugati hatalmak nem bánták volna, ha a transzszibériai vasúton nyugatra utazva japán szárazföldi csapatok is részt vesznek az orosz frontok harcaiban.

 

Ennél már csak az a német elgondolás volt hajmeresztőbb, amely szerint – menet közben átrajzolva a szövetségi rendszereket – svéd-német-orosz-japán szövetség születhetett volna. Japán azonban távol tartotta magát ezektől a kombinációktól.

Ehelyett az európai nagyhatalmak katonai lekötöttségét Kína rovására, terjeszkedésre akarta felhasználni. Japán a nyílt területfoglalás helyett erős félgyarmati pozíciókra akart szert tenni Kínában, annak uralkodóját és kormányzatát a helyén hagyva. Olyan szerződést kényszerített az országra, amelyben Észak- és Közép-Kína felett döntő gazdasági pozíciókhoz jutott.

Japán azonban a mohó étvággyal megszerzett pozíciók megtartására nem bizonyult eléggé erősnek, s emellett tartott a brit és amerikai ellenkezéstől is. Végül a kivezető utat az oroszokkal való együttműködésben vélte megtalálni.

 

A két nagyhatalom kompromisszumos együttműködése Kínában elegendőnek tűnt az angolszász hatalmak távol tartására és a kínai pozíciók megőrzésére.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98