Dtum
Login with Facebookk
1917 | Október

Magyarország 1917. évi ifjusági mezei futóbajnoksága

Csapatbajnok: FTC 29 pont. Egyéni bajnok: Erdélyi Mihály FTC

Vasárnap délelőtt 11 órakor rendezte a MASz. Magyarország 1917. ifjusági mezei futóbajnokság az Üllői-uti vámnál. Táv. kb. 5 km. volt. A 200 főnyi közönség jelenlétében lezajlott versenyben három egyesület (FTC, MTE, MTK) 28 futót indított.

A küzdelemből az FTC futói kerültek ki győztesen, megnyervén ugy a csapat, mint az egyéni bajnokságot. Győzelmük megérdemelt volt, a legnagyobb gárdával és legszorgalmasabban készültek a bajnokságra. Az idén tréningbe lépett sok uj atléta fényesen bevált és nekik köszönheti az FTC győzelmét.

Három idei kezdő – köztük az egyéni győztes is – szerepelt a csapatban. Ez mindennél jobban dicséri a klub munkáját. Az MTE futókon meglátszott, hogy eddigi fölényükben bizakodva nem készültek kellő komolysággal a versenyre, míg az MTK futói csak alkalmi mezei futóknak bizonyultak.

A verseny erős tempóval kezdődött s Kaiser, Bátory, Erdélyi, Magyar, Zirner, Harmat és Kramer voltak kezdetben az élen. A mezőny későbben fokozatosan elnyult, Magyar, majd Harmat, végül Zirner és Bátory is leszakadtak az együtt haladó Kaiser, Kramer és Erdélyi csoporttól. Az utolsó méteren a három futó finishbe fog, először Kramer, majd Kaiser lankad, míg Erdélyi az utolsó 200 méteren előnyét 25 méterre növelve győzött Kaiser ellen, akit Kramer szintén 25 méterre követett.

Részletes eredmény:
Csapatbajnokság. 1. FTC 1+4+5+7+12= 29 pont 2. MTE 2+3+6+10+14= 35 pont. 3. MTK 8+9+11+20+21=69 pont.
Egyénileg. 1. Erdélyi Mihály (FTC) 18 p. 40 mp. 2. Kaiser Gyula (MTE) 18 p. 47 mp.
3. Kramer Lajos (MTE) 18 p. 55 mp. 4. Bátory Jenő (FTC) 5. Zirner Tivadar (FTC) 6. Sarkady Béla (MTE) 7. Bányász Károly (FTC) 8. Harmath László (MTK) 9. Molnár János (MTK) 10. Vajai Antal (MTE) 11. Garai Sándor (MTK).

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Utazások és kalandok két világrészen keresztül Utazások és kalandok két világrészen keresztül
Henry Savage Landor, a kiváló angol kutató, érdekes előadás keretében...
Rövid hullámhosszak a rádiótechnikában Rövid hullámhosszak a rádiótechnikában
Ismeretes, hogy Hertz az elektromos hullámokat parabolikus tükrökkel...
A peches ember A peches ember
Pech: idegen szó. De nagyon átment nyelvünkbe, talán azért, mert...
Az FTC a pólóbajnok Az FTC a pólóbajnok
A Ferencvárosi Torna Club kontinentális viszonylatban is kiváló...
Halotthamvasztás Halotthamvasztás
A halotthamvasztás eszméje immár mind nagyobb tért hódít nálunk...
Kísérteties razzia volt a Kripta bárban Kísérteties razzia volt a Kripta bárban
Szombatra a virradó éjszaka a kísértetek óráját ütötte éppen a...
Betörőből – árdrágító
Mert vagyont egyik sem gyüjt. Ebül szerzett, ebül vész! Az, aki ma...
MTK – Rapid 3:1 (3:1) MTK – Rapid 3:1 (3:1)
A szezonnyitó nemzetközi mérkőzés magyar diadalt hozott, kellemes,...
A szultán alkotmányt ad a törököknek A szultán alkotmányt ad a törököknek
Az újtörököknek az alkotmányhelyreállítás és az új rend iránt táplált...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98