


Szemenyei Márta
2010|05|30
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
2010|05|30
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...

Hajdan, nagyon régen, amikor az emberek még tudtak mulatni, nagy ipartelepek egyébbel sem foglalkoztak, minthogy gyártották a gyermeteg kedélyű emberek szórakoztató gyermekmulatságaihoz szükséges játékszereket....
Az 1918. évi nap- és holdfogyatkozások.
1918-ban két nap és egy holdfogyatkozás lesz. Az első napfogyatkozás teljes, a második gyűrűs, a holdfogyatkozás ellenben részleges lesz. A teljes napfogyatkozás június 8...

Az elektromosságra és az anyag szerkezetére vonatkozó modern elméletek azokon a kisérleti tényeken nyugszanak elsősorban, melyekkel Zeemann, holland tudós megmutatta, hogy a mágneses térbe helyezett fényforrás színképi...

Az emberek annyira megszokták a fertőző betegségeket a baktériumok hatásaként magyarázni, hogy ez a védekezést illetőleg, kezd már veszedelmessé válni. Ha valaki fertőző beteggel jut érintkezésbe, első dolga megmosni...

A benzin, mint motorhajtó szer a mai rendkivüli viszonyok közt csak igen nehezen szerezhető be, tehát e czélra más anyagokról kellett gondoskodni. Ezek közül megemlítendő a benzol, a szesz, a sulfitszesz és a naphtalin......

Tudomány-technika
.jpg)

A mesterséges fényforrások annál kevésbbé bántók szemünkre, minél...
Tudomány-technika
Tudomány-technika


Benzin! Valahogyan ugy hangzik, mintha jelzője volna a XX. század...
Tudomány-technika


Az utolsó huszonöt évben a photographiai módszereket oly nagy...
Tudomány-technika
Tudomány-technika


A gázbomba támadás ellen védőálarccal védekeznek katonáink. Azokat...
Tudomány-technika


Régóta állítják, hogy a színes fénynek van valami különös hatása az...
Tudomány-technika
Tudomány-technika