Dtum
Login with Facebookk
1918 | Január

Csillagászati krónika

Az 1918. évi nap- és holdfogyatkozások.
1918-ban két nap és egy holdfogyatkozás lesz. Az első napfogyatkozás teljes, a második gyűrűs, a holdfogyatkozás ellenben részleges lesz. A teljes napfogyatkozás június 8 és 9-én, a gyűrűs deczember 3-án fog bekövetkezni. A holdfogyatkozás bekövetkezésének ideje június 24. Egyik fogyatkozás sem lesz Európában látható.

1918-ban esedékes üstökösök.
A zárt pályán, mozgó és több periodusban észlelt üstökösök közül a következők perihelátmenete esik 1918-ra.

Venus rotatiójáról.
Venus rotatiójának időtartamára vonatkozó eddigi vizsgálatok egymásnak ellentmondó eredményekre vezettek. A kérdést E. Lau Hörsholmban 1905-1917. években végzett megfigyeléseivel új oldalról világította meg.

Ő a bolygón észlelt elmosódott világos foltok helyzetéből, főleg azonban a bolygó déli felén észlelt fehér folt helyzetéről arra az eredményre jutott, hogy a bolygó rotatiójának időtartama vagy 24 óra, vagy 12 óra. A fehér folt ugyanis csak mindig egészen meghatározott időközökben volt látható s ezekből volt levezethető a bolygó rotatiós idejére vonatkozó eredmény.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98