Dtum
Login with Facebookk
4
VEZÉRCIKK
MLSZ logo
A spanyol nátha miatt kiadott tilalom következtében november 4-ig elmaradtak az összes mérkőzések, nem lehet tehát a november 3-ra tervezett válogatott mérkőzést sem lejátszani. Mi sem természetesebb azonban, hogy ez csak néhány heti eltolást jelent, mert az őszi magyar-osztrák mérkőzés......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Major Tibor
Az I. világháborút követően, miután rendeződtek a nemzetközi viszonyok és...
Ki gondolná, hogy a labdajátékok közül a labdarúgás mellett a legnagyobb múltra...
A századelő „all round” sportolói

A...
1914. junius 20. – Kevesen vannak bizonyára közöttünk, akik még emlékeznek e dátumra, 1914 junius 20-án ítélte oda a Párisban ülésezendő nemzetközi olimpiai kongresszus hazájának az 1920-as olimpiász megrendezésének...
Zsák Károly
A nap legfontosabb bajnoki mérkőzése a várakozásnak megfelelőleg igen érdekes és izgalmas küzdelem keretében került eldöntésre, de a játék sima lefolyását néhány könnyen vitatható bírói döntés a mérkőzés vége felé...
A futóverseny startja
Egy héttel tul vagyunk már az ifjusági távfutás nagy erőpróbáján. Miként előre is jeleztük, az FTC és az MTE nagy küzdelmet vívott nemcsak a bajnokságért, hanem az ifjusági távfutó, hegemoniáért. A két klub második...
Dr Szerelemhegyi Ervin
A mult héten könnyen végzetessé válható baleset érte, dr. Szerelemhegyi Ervint Ráckevén, ahol mint a hadtestbeli szolgabíró működik. Egy kisebb zavargás alkalmával a nép közé vegyült, hogy lecsillapítsa a zavargókat. Egyik...
Hídvéghy Árpád
Atlétáink tábora sem kerülte el az uj betegség veszedelmét. Csaknem minden egyesületben többen vagy már átestek rajta, vagy most szenvednek benne. Az FTC-ból Vermes József, Ákos László, Lichter Salamon, Garami...
Az MTK csapata
Fölényes játék után könnyen győzött a MTK csapata, mely rendkívül nehéz, síkos talajon nagy technikai tudásával egyszerűen legyőzte ellenfelét. A MTK ma Nagy József távolléte miatt uj összeállítással kísérletezett,...
Cikk-ajánló
Magyar Olimpiász – küzdelem 1920-ért Magyar Olimpiász – küzdelem 1920-ért
A mult évben még csak vágy volt az 1920. évi magyar olimpiász,...
Hadi bajnokság I.osztály: MTK – Törekvés 2:2 (0:1) Hadi bajnokság I.osztály: MTK – Törekvés 2:2 (0:1)
Minden várakozást felülmulóan izgalmas, heves iramu, érdekfeszítő...
33 FC – FTC 2:1 (2:1) 33 FC – FTC 2:1 (2:1)
Urnapján a Hungária-uti pályán folyt le a két csapat bajnoki...
A MAC junior mezei versenye A MAC junior mezei versenye
Részletes eredmény: Csapatverseny: 1. Munkás TE csapata...
Tréning mérkőzés – MTK – NSC 5:1 (4:1) Tréning mérkőzés – MTK – NSC 5:1 (4:1)
A várakozásnak megfelelően könnyen győzött az MTK, mindamellett a...
Szerelemhegyi meglepően gyenge szereplése Szerelemhegyi meglepően gyenge szereplése
Szerelemhegyi Ervin dr. bécsi szereplése nagy meglepetést, jobban...
Magyarország 1917. évi ifjusági mezei futóbajnoksága Magyarország 1917. évi ifjusági mezei futóbajnoksága
Csapatbajnok: FTC 29 pont. Egyéni bajnok: Erdélyi Mihály (FTC) ...
A magyar – osztrák válogatott mérkőzés A magyar – osztrák válogatott mérkőzés
Magyarország győz 3:0 (1:0) arányban Gyönyörű napsütéses idő...
MTK – FTC 5:0 (3:0) MTK – FTC 5:0 (3:0)
Minden várakozást felülmuló megsemmisítő fölénnyel rekorderedménnyel...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98