Dtum
Login with Facebookk
1919 | December

Plakátok

Magyarországon - ugy látszik - sohasem lesz vége a plakátháborunak. Az októberi forradalom a megváltás gyönyörüségeit hirdette falragaszokon, a bolsevizmus a hirdetőoszlopokon és a házak falán adta tudtunkra, hogy mint ellenforradalmárok reszkessünk, most meg a plakátok tengere zugja, bömböli felénk, hogy éljen dr. Önjelölt szeretett képviselőjelöltünk.

 

Az ember mosolyogna, ha szomoru és igazán sulyos állapotaink elkeseredésre nem kényszeritenék. Istenem, mi ez, hol vagyunk?! Halottaiból kell ezt a tragikus sorsu nemzetet feltámasztani, szivbe nem férő szeretettel, mérhetetlen munkával, tudással és tehetséggel az uj hazát kell felépiteni, az összeálló nemzetgyülésre a munkák munkája vár, mindenki, akinek majd helye lesz a parlamentben félisten kellen, hogy legyen és akkor azt látjuk, hogy soha nem hallott nevek, ismeretlen kerületi akarnokok tolonganak és a plakátok ezrein vivják egymással a csatát dr. Senkise Ismeri és dr. Hátez Kicsoda.

 

Minden órában uj meg uj plakát a falakon, uj meg uj név az utcán, ez mind a hiuságát akarja kielégiteni. Mintha öt évig nem vergödtünk volna vérben, mintha a bolsevita kegyetlenség nem intézett volna orvtámadást nemzeti létünk ellen, járnak-kelnek, plakátiroznak itt az emberek és jelzik önmagukat és az emberi nagyravágyásukat akarják jóllakatni a mi testünkkel és lelkünkkel. Mikor veszik észre, hogy lejárt már nekik?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98