A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig, Európa nyugati feléről a végtelen orosz mezők felé, nagy birodalmak és kicsiny országok földjén át, folyik végtelen nyugalommal és isteni méltósággal a Duna. A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig a népek végtelen sokasága él, gazdag és szegény, boldog és boldogtalan népek, röviden: győzők és legyőzöttek. Nincs azonban különbség e rengeteg nép között abban az egyben, hogy valamennyien fontos gazdasági kérdésüknek tartják a Dunát, amely nemzeteket köt össze és sok, sok ország között hivatott a kereskedelmi forgalom lebonyolitására, illetve megkönnyitésére. 

Hosszu utján, a bölcsőtől a fekete-tengeri sirig, a Duna Magyarországon lett folyóból folyammá, mintegy férfikorának delét tölti el a nagy magyar Alföldön. Érthető tehát, hogy mi magyarok büszkén tekintünk a hatalmas folyóra, amely a háboru szörnyü veszteségei után is hüségesen a miénk maradt. Azt a kincset, azt a nemzeti vagyont, amit a Duna jelent nekünk, földi ember soha el nem veheti tőlünk. A magyar kereskedelemnek fontos szerve volt a Duna a háboru előtt is, hiszen magyar hajók usztak a román és orosz vizeken is, nem beszélve a német-osztrák és szerb vizekről, most azonban, miután a háboruban tátongó sebeket szenvedtünk, jövő gazdasági életünk legerősebb pillére lesz a Duna. 

Immáron véglegesen bizonyosnak látszik, hogy a győztes hatalmak döntése szerint a nemzetközi Dunabizottság vezértitkársága Budapesten fog székelni. Az ántánt hatalmasságainak kitünő közgazdasági érzékét dicséri ez a döntés, amely a velünk szomszédos győztes államocskák intrikái ellenére is, Budapest mellett döntött. 

A háboru szörnyü veszteségei után a jobb jövőt jelenti Magyarország számára ez a döntés, azt jelenti, hogy Magyarország, ha dolgozni akar és ha dolgozni tud, kiheverheti aránylag rövidesen minden veszteségét és elérheti régi jólétét. Most már csak rajtunk áll, hogy segitünk magunkon és szorgalmas munkával kiaknázzuk azt végtelenül előnyös helyzetet, amelybe az ántánt hatalmasságainak jóvoltából jutottunk. 

Legnagyszerübb erényeinket, legbölcsebb gondolatainkat, magyar szivünk és lelkünk legértékesebb tulajdonságait kell harcba vinnünk, hogy méltók legyünk arra a bizalomra, amelyet előlegeztek nekünk. Hajókat, kikötőket kell épitenünk, egyszóval sokat, sokat kell dolgoznunk, hogy betölthessük azt a hivatást, amely ezzel a döntéssel jutott nekünk.