Dtum
Login with Facebookk
1919 | November

A halál diktátora - Biermann elvtárs -ról

Biermann „elvtárs”, a halál diktátora, aki akkor is üldözte a burzsoát mikor már egy Kun Bélánál is nagyobb hatalom szólította el a proletárdiktatura paradicsomából, szintén lakat alatt van tegnap óta. Ennek az embernek egy külön reszortja volt, ő a betegeket és halottakat üldözte. A szanatóriumokból kidobatta a doktorokat.

 

Európa egyik legnagyobb sebészét, Halfl Hümért is kitette a Pajor-szanatóriumból, s a szegény rákbeteget nem szakértő kirurgusokkal, hanem megbízható marxistákkal operáltatta- ő volt az, aki a kripták vasajtaját bezárta a halottak elől, mert szemérmetlen burzsoá hencegést látott abban, hogy valaki, örök halottas álmában, az apja, a fia, a felesége mellett akart pihenni.


- Nekem a halott burzsoá épp oly ellenszenves, mint az élő – mondta egy híres építész özvegyének, aki sírva könyörgött neki, hogy férjét a családi kriptába temethesse.


A H. N. egyik olvasója írja nekünk, hogy apósa halála alkalmából fenn járt Biermann „elvtárs”-nál a városházán és arra kérte, hadd temethesse az öreg doktort a felesége mellé, az előre megváltott sírhelyre, hiszen a tiszteletreméltó, becsületes orvos, aki negyven éven át gyógyította a szegényeket, még a porában sem érezné jól magát, ha hűséges életpárjától elszakítanák. Biermann brutális hangon kikelt az eféle kiváltságok ellen s nevetségesnek találta, hogy a halottak a sírok között válogassanak.
- Egyik gödör olyan mint a másik, - mondta cinikusan. – A temető nem Operaház ahol a helyek közt válogatni lehet.
Olvasónk beszélt neki a pietásról, amit az ittmaradtak a halottiak iránt éreznek, de a halál diktátora egy megvető gesztussal leintette.
- Pietás? Ez is a régi burzsoá ideológia szótárából való. Aki meghalt, annak az is mindegy, ha a temető árkában fekszik.
Az elkeseredett ember ekkor élénken kikelt az ilyen felfogás ellen, hivatkozott arra, hogy az öreg doktor, egy hosszu élet munkájával, csupán annyi vagyont szerzett, hogy egy kettős sirhelyet vásárolhatott magának és a feleségének. Addig beszélt, míg Biermann elvtárs végre egy bosszus mozdulattal kegyelmet adott a halottnak. De megjegyezte, hogy ez nem precedens, és a jövőben nem lesz tekintettel az eféle babonaságokra.


Nem is volt: két nappal később Berczik Árpádot nem engedte be a kriptába. Özvegyétől a lakását rekvirálták el, a halottól az örök nyugvóhelyét.


Biermann István népbiztost a budapesti katona- és munkástanács elnökét, szombaton este hozták be Budakesziről a főkapitányságra. Elfogatása hírére néhány markos városi altiszt nem sajnálta a fáradtságot kiment Budakeszire, hogy Biedermannak visszaadják azt, amikor mindenkit tolvajnak, csirkefogónak nevezett. A szombati napot Biermann elvtárs alaposan megemlegeti majd. Vasárnap délelőtt nagy Károly dr. detektívfőnök elé vezették a diktátort, majd Varga Sándor detektívfelügyelő kezdte meg vallatását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98