Dtum
Login with Facebookk
1920 | Szeptember

Sűrített levegő alkalmazása a hullámcsapások ellen

A nagy viharoktól származó hullámok erős rombolást visznek végbe a tengerpartokon s főként a kikötők védőműveiben. A hullámtörő töltéseket rendszerint nagy kőtuskók segitségével védik, de a hullámok e kőtuskókat kimozdítják helyükből s az erős partfalaikat is bedöntik. Újabban az Egyesült-Államokban sűrített levegővel kisérelték meg a hullámcsapások ellen a védekezést.

A hullámcsapásoknak kitett építményeket kellő mélységre helyezett, átlyukasztott csövekkel vették kötül s ezekbe a csövekbe erős hullámzáskor sűrített levegőt nyomtak be. A hullámok ennek következtében megtörtek, mielőtt parthoz értek volna. Az első kisérletet ilyen módon New-York kikötőjében tették olyan helyen, hol a tengerfenék iszapos volt.

A csöveket 8-9 m mélységre helyezték s kiváló sikert értek el velök. A másorik kisérlet Atlantic City kikötőjének hullámtörőjénél történt, hol homok a tengerfenék. A csöveket 6 m mélységre helyezték. A harmadik berendezést a New-England előfokon készitették. A kisérlet napján oly nagy volt a vihar, hogy a hullámok taréja a part mentén ültetett fákon átfröccsent. A sűrített levegő alkalmazása 15 percz alatt csendes tengert teremtett.

A legérdekesebb eredmény mutatkozott El-Segundoban, Kaliforniában, hol az 1200 m hosszú hullámtörőnek a részét egy vihar elvitte és csak 600 m hosszúság maradt meg belőle. Ekkor megkisérleték a megmaradt résznek sűrített levegővel megvédését.

Három sor átlyukgatott csövet alkalmaztak; az első, 40 m hosszú csődarabot a hullámtörővel párvonalasan, a másik két, 30 m hosszút a hullámtörőre keresztben helyezték el. Ily módon sikerült az épen maradt hullámtörő részt megtartani s a hajók még viharkor is nehézség nélkül köthetnek ki mellette. ( Scientific American. )

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98