Dtum
Login with Facebookk
1921 | Április

Az Andrássy-úti rablógyilkos harmadik tettesét keresik

Az Andrássy úti rablógyilkosság ügyében, melyről a Hétfői Napló adott elsőnek hirt, a rendőrség tovább folytatja a nyomozást és megállapitotta Székely Kálmánnak hollétét egészen a legutolsó napokig. A gyilkosság utáni napon, hétfőn délután Székely a Terézvárosi-kávéházban kereste Cenz Gusztáv pincérnél Schwarzmann László 25 éves Szerdahelyi-utca 16. II. emelet 23 alatti lakost.

 

Schwarzmann előadta Angyal detektivfelügyelő előtt, hogy Székely Kálmánnal nagyon jó barátságban volt, állandóan jártak egymáshoz. Székely és felesége az ő Szerdahelyi-utcai lakásában utoljára a gyilkosság után három nappal szerdán délután volt látogatóban. Csütörtökön délelőtt a Szimplom-kávéház előtt volt a feleségének találkája Székellyel, ugyanis Székely Kálmán nagymennyiségü dohányt töltetett állandóan Schwarzmannal, aki nagybani cigaretta árusitással foglalkozott.

 

Ezen a napon különösen ideges volt Székely is többször rárivallt az asszonyra, hogy miért késett olyan sokáig. Pénteken sélután Sztachó Olivér Elemér-utca 6. szám alatti lakásában a házmesternél voltak Székelyék, akiktől szállást kértek. Nagyon idegesek voltak akkor és mikor a házmesterné azt mondta, hogy a házban nem, hanem az Örömvölgy-utcában tudna nekik egy lakást szerezni. Székely legutoljára pénteken délután 6 órakor volt az Elemér-utca 4. számu ház házmesterénél és azután eltávozott innen.


A rendőrség megállapitotta még, hogy Székelyéken kívül még egy harmadik tettes is bujdosik, aki Székelynének testvére és akiről Székely az emlitett házmesteréknél is állandóan beszélt, mint olyanról, aki részére rajtuk kívül szintén lakást kell biztositania.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98