Dtum
Login with Facebookk
1921 | Augusztus

Elhalasztják a gyulafehérvári koronázást

Békéscsaba, jul. 31.
A román sajtó érthető izgalommal tárgyalja a gyulafehérvári koronázással kapcsolatos előkészületi munkálatok végrehajtására tett intézkedéseket. A közvélemény nyomott hangulatából a román hivatalos körök arra következtetnek, hogy a rendelkező ünnepségek valami „non putarem” miatt zátonyra kerülhetnek és azokat el kell halasztania.


A halasztás gondolata mind nagyobb és nagyobb tért hódit s annak nyomán a közvélemény izgalma folyton fokozódik. Az eddig eltitkolt vagy mesterségesen elfojtott érzelmek most elementáris erővel utat törnek maguknak és a vezérpolitikusok is nyiltan bevallják, hogy a koronázás határidejének a meghatározása elhamarkodott lépés volt.


Ahhoz a monumentális templom felépítéséhez, melyet a nagyszabásu koronázás és hódítás emlékére Gyulafehérvárt az őszre a románok építeni akarnak, nem elég a rendelkezésre álló idő. Azért hangosan követelik, hogy a koronázást halasszák el 1922. évi május 10-ikére.


A gyulafehérvári magyar templomot Szent István 1003-ban kezdte építeni. Egy ilyen monumentális templom mellé nem lehet és nem szabad egy fehérre meszelt fenyőfagerendákból gipszből,vásznakból és papírmaséból készült templomot építeni.


A színleges érvek háta mögött a jogos aggodalom nyomasztó sulya gyötri az embereket. Az aggodalom kiapadhatatlan forrása másutt fakad s azért nehéz a döntés. A román politikai viszonyok olyan kuszáltak, hogy a király is inkább megszökni szeretne, mint koronázni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98