Dtum
Login with Facebookk
1921 | Február

Német futballbojkott Magyarország ellen

Ha bojkottról hallunk a sportban, úgy önkéntelenül is Angliára gondolunk. Anglia et consortes azok, a melyek még ma is bojkottal szórakozik, azt hívén, hogy így talán meg tudják változtatni a világ forgását. A semlegesek nyugodt és egyenletes magatartása és a volt központi hatalmak, elsősorban Németország okos és céltudatos politikája már régen elvette az élét Anglia sportbojkottjának.

Annál nagyobb meglepetés a mi részünkre, hogy most ugyanaz a Németország, amely oly ügyes diplomata tudott lenni Angliával szemben, most maga is beállott bojkottot játszani, még pedig egyik fegyvertársa és jóban-rosszban bajtársa, a magyar szövetség ellen.

Akármennyire is igaza van a BAK contra Hansuer Viktória-ügyben a német szövetségnek, bármennyire is igaz az, hogy az MLSz hanyagul és elintézendő nemtörődömséggel kezeli az ilyen kényes ügyeket s ha százszor rosszabbul működnék is az MLSz adminisztrációja, mint ahogy működik, még akkor sem lett volna joga a DFB-nak az utolsó fegyverhez, a bojkotthoz nyúlni.

Nem szabad bojkottot játszani a német szövetségesnek akkor, amikor tudja azt, hogy a tulajdonképpeni nagy bojkott, a "világbojkott", amelyet Anglia indított meg, elsősorban és főként Németországot akarta Anglia sporttéren is, mint mindenütt másutt, gazdasági és kulturális téren is izolálni.

S ebben a bojkottban, mely százszor veszedelmesebb és talán mégis csak inkább a köznek, az egésznek elemébe vág, mint a Hansuer Viktória-ügye, ebben a bojkottban Magyarország ott állott híven és rendíthetetlenül Németország mellett. Nagyfokú hálátlanság, ha a német Bund a "miatta" elszigetelt Magyarország mellének szegzi a revolvert.

Ennyit a bojkottról. Ami azután magát a konkrét ügyet illeti, itt már viszont igazat kell adnunk a német szövetségnek. Tavaly nyáron történt meg, hogy egy magyar amatőr futballegyesület intézője a mérkőzés előtt, amikor már dresszben állott a pályán a két csapat, azt a "revolvert" szegezte a meccset rendező és nagyszámú közönségével szemben kötelezettségét érző német egyesület vezetőinek mellének: adjatok még a megállapított költségen felül ennyit és ennyit, különben a csapatom nem játszik.

A németek kinéztek a klubház ablakán, a közönség tombolt, követelte a meccs megkezdését: - mit volt mit tenni, savanyú képpel fizettek. A meccs után azonban feljelentették az egész esetet szövetségesüknek, ez pedig az MLSz-nek. Az MLSz nagy huzakodás után, hónapok múlva tárgyalta is – ha ugyan tárgyalta az ügyet, hozott egy tessék-lássék határozatot – de még ezt az alig semmit is elfelejtette közölni a DFC-vel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98