Dtum
Login with Facebookk
1921 | Július

A féltékeny férj följelentése

Lopással vádolja meg alaptalanul üzlettársát

A rendőrségen följelentést tett Kohn Mór fővárosi nagykereskedő, hogy üzletéből több mint félmillió korona értékben tünt el áru. Följelentésében előadta, hogy a lopások elkövetésének gyanuja Schwarz Rudolf cégtársára hárul. A nagykereskedő előadta, hogy az utóbbi időben gyakran tett üzleti utakat Bécsben s azt hiszi, hogy ez idő alatt vitte el az árut Schwarz Rudolf.

 

Az ügyet a főkapitányságon az egyik detektívcsoportnak osztották ki, amelynek két tagja azonnal hozzálátott a nyomozáshoz. Napokig figyelték Schwarz Rudolfot, sőt az egyik detektív mint kereskedősegéd az üzlet alkalmazottjává is fölvétette magát. A cégtárs lakásán alapos házkutatást tartottak, de semmi gyanus körülményt nem lehetett megállapítani, ugyszintén az üzleten sem észlelték a lopások megismétlődését, jóllehet a személyzetnek fogalma sem lehetett róla, hogy a nyomozás folyamatban van.

 

Annál érdekesebb megfigyelést tett a boltban alkalmazott detektív, akinek figyelmét nem kerülte el az a körülmény, hogy a nagykereskedő féltékeny a feleségére s azzal gyanusítja, hogy megcsalja cégtársával. Az üzletben nem egyszer észlelt civódásokat s Kohn többször kifejezésre juttatta cégtársa iránti ellenszenvét.

 

A detektívek ekkor behivatták a nagykereskedőt a főkapitányságra és vallatóra fogták, hogy mi igaz a lopásokból, amiknek semmi pozitiv nyomát nem lehet földeríteni. Kohn Mór rövid kertelés után bevallotta, hogy a följelentést csak azért adta be Schwarz ellen, hogy kompromittája s így megszabaduljon tőle, mert a felesége körüli legyeskedést már türhetetlennek találja.

 

Ez alapon a rendőrség befejezte a lopás ügyében való nyomozást, s meggyanusított üzlettárs azonban rágalmazásért jelentette föl Kohn Mórt s egyszersmind megindította az eljárást, hogy kiváljon a féltékeny cégtárs üzletéből.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98