Dtum
Login with Facebookk
1921 | Július

Ulaint, Lengyel Zoltánt és Paskyt a hét végén hallgatta ki a biróság

A Tisza bünper mai tárgyalása.

Dr. Szilassy Pál kir. ügyész a szombati főtárgyaláson Hókay Bán László tanuvallomásának befejezése után, amidőn a tanu megesketésének inditványa következett volna, tartotta meg azt a beszédet, amellyel Friedrich Istvánnal szemben a vádat elejtette.

 

Hókay Bán László megesketésének kérdéséhez a védelem ennek folytán nem is szólt hozzá, ugy hogy a hétfői tárgyalásra előállítják Hókayt, nyilatkozni fog a védelem s azután határoz a biróság a megesketés kérdésében.


A per további folyamata tárgyában illetékes helyen a következőket mondották:


A tanuk hátralevő része aligha kerül kihallgatásra, mert legnagyobbrészt oly tanuk kihallgatása következett volna, akik Friedrich védelmi tanui. Ezért is helytelen volt Almássy Denise képviselőjének a pótmagánvád átvétele során tett azon nyilatkozata, hogy még számos tanu kihallgatása van hátra, mert hisz ezektől a tanuktól – a védelem tanuitól – a vádhatóság semmit sem várhatott.

 

Sokan, még jogászok is, megütköztek azon, hogy Fényes ellen miért folytatják tovább az eljárást. Elfelejtik, hogy Fényes ügye nem kongruens Friedrich ügyével, egész más mozzanatok elbirálása szükséges minden egyes vádlott esetében.


Friedrich védője végső felszólalásában példás elégtétel elmaradásáról beszélt, holott Friedrich oly elégtételt kapott, amelynél nagyobbat s perjogi szabályok betartása mellett vádlott egyáltalán nem kaphat. Amikor a közvád képviselője bejelenti nyilt főtárgyaláson, hogy Friedrich ártatlansága bebizonyult, ez olyan elégtétel, amelynél nagyobb el sem képzelhető. A biróság csak a törvény rendelkezéseihez ragaszkodott és a megszüntető végzést a törvény szigoru szemmeltartása mellett hozta meg.


Dr. Gadó István főtárgyalási elnök már korábban megidézte e hó 16-ig a kihallgatandó tanukat, de ezeknek jórésze elesik, mivel Friedrich ügyére vonatkozólag tettek volna vallomást.

 

A mai tárgyaláson kihallgatták Kriucsió Antal főhadnagyot, aki Hüttnerre vonatkozólag tesz érdekes vallomást. Névtelen levélben jelentették az elnöknek, hogy ez a tanu tud arról, hogy a gyilkosság napján, október 31-én, Hüttner egész nap a honvéd kerületi parancsnokságon tartózkodott, tehát nem vehetett részt a gyilkosságban. Dr. Gadó elnök detektívekkel megállapította, hogy a névtelen levél adatai valók és ezért Krucsió Antalt a főtárgyalásra megidézte.

 

Ugyancsak a hétfői napra kaptak idézést Bibó Dénes hadnagy, Domolay Árpád, Pataky István, Fleischer Sándor, Dr. Kasnya Géza, Orbanek János, Seprényi Imre és Zombori Tóth Róbert boxoló. Az utóbbi négy tanu a Friedrich-ügy tanuja volna s így kihallgatásukra nem kerül sor. Megidézték még a budapesti fegyvergyár igazgatóját, aki Sztanykovszky alibijére vonatkozólag tesz majd vallomást. Dr. Ulain Ferenc, Lengyel Zoltán és Paksy detektív kihallgatására e hét végén, legkésőbb jövő hét elején sor kerül.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98