Dtum
Login with Facebookk
1922 | December

Fiatal kommunisták bünpöre

A tavaszszal leleplezett kommunistaszervezkedés főtárgyalása.

A Hétfői Napló tudósítójától.

A budapesti kir. büntetőtörvényszék dr. Patay István táblabiró elnöklésével ma kezdi meg annak a bünpernek a fő tárgyalását, amelyben az ügyészség egy egész tömeg kiskorú, fiatalembert vádol az állami és társadalmi rend felforgatására irányuló büntettel, illetve vétséggel.


A rendőrség ez év tavaszán egész tömegét tartóztatta le, olyan fiatalkorúaknak, akik a főváros területén nagy titokban kommunista szervezkedést végeztek. A megindított nyomozás szerint, a fiatalkorú gyerekek "forradalmi szocialisták magyarországi szövetsége" címmel egy szervezetet létesítettek, amelynek kiépítését, működésének terjesztését, kiszélesítését a sejt-rendszer szerint akarták megvalósítani.


A büntetőtörvényszék tekintettel arra, hogy a vádlottak száma igen sok és ugyancsak sok tanut is ki kell hallgatni a főtárgyalást folytatólagosan több napon keresztül tárgyalják. Itélet csak a hó végére várható.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98