Dtum
Login with Facebookk
1922 | Július

Az ember élettartama 1.

 Arra az izgató és mindenkit érdeklő kérdése, hogy meddig élhet az ember, a legeltérőbb adatokat találhatjuk. Az ó-testamentum szerint az ember ellenálló ereje a betegség és öregség ellen a régebbi korban nagyobb lehetett s ezért a több száz éves emberek nem voltak ritkák.

Ámde ezeket az adatokat még a betűhöz szigorúan ragaszkodó theológusok sem ismerik már el, úgy hogy Ádámnak és utódainak 900, Mathuzsálem 969 éves kora sok más legendával együtt a mende-mondák birodalmába tartozik. A zsidó pátriárkák kora már tetemesen kisebb volt.

Ábrahám csak 175, József és Józsua 110 és Mózes 120 évet élt. Dávidról, aki a statisztikát megelőzve kifejtette azt a nézetét, hogy rendes élettartamnak a 70 éves kort kell tekinteni, csak azt jegyezték fel, hogy "szép korban" halt meg. A híresebb görögök és rómaiak közűl csak kevés hosszúéletűről tudunk. Ugyanaz áll a közép- s új-kor történelmi személyeiről. Ma általában hosszúnak tartjuk az életet, ha jóval 80 éven felül tart.


Haller Albrecht 1776-ban megjelent élettanában 1 1000 adatot gyüjtött egybe 100-110 éves emberekről. Az ő feljegyzései 62 olyan emberről szólnak, a kik a 110-120 éves kort elérték és a 120-130 évek közti kort elértek között 29, a 130-140 évek közti kort elértek között 15 ember szerepel. Ezután Haller megjegyzi, hogy vannak 140 évnél jóval idősebb kort elért emberekről is adatok, de ezek nem megbizhatók, mindazonáltal mégis fölemlíti, hogy a leghosszabb életkort alighanem Jenkins Henrich érte el, ki "meglehetős valószínűséggel" 169 éves korában halt meg.

Legújabban az ember élettartamára vonatkozó összes adatokat Pütter A. bonni fiziológus vizsgálta felül és megállapította, 1 hogy eddig egyetlen megbízható adatunk sincs arra, hogy valamelyik ember elérte volna a 110 éves kort.

 

(folyt. köv.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kiss József költőnk, Petőfi és Arany  utóda Kiss József Kiss József költő a halottas ágyon 1922.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98