Dtum
Login with Facebookk
1922 | November

Novák alezredes rágalmazási ügye Polónyi Dezső ellen

 Ma tárgyalják a büntető járásbíróságon

A proletárdiktatura utáni időben, amidőn különböző katonai alakulatok a jogszolgáltatás ügykörébe beavatkoztak, megtörtént, hogy egy ilyen katonai szervezet nyomozást indított az Ólomárugyár egy antimónszállítási ügyében. A gyár igazgatósága jogsegélyért dr. Polónyi Dezsőt kereste fel, akivel közölték a pontos tényállást.


Dr. Polónyi terjedelmes beadvánnyal fordult Friedrich István akkori hadügyminiszterhez és erős kritikával illette a katonai egyének szerpét e nyomozási ügyben. A beadvány miatt Novák Ernő vezérkari százados, jelenleg alezredes hatóság előtti rágalmazás vétsége címén feljelentést tett a budapesti büntetőjárásbíróságon Polónyi Dezső ellen.


Dr. Nyiri Béla büntetőbíró már több ízben tárgyalta ezt az ügyet, sok tanut hallgatott ki, köztük Fredrich István volt miniszterelnököt is. Utóbb Novák alezredes kiterjesztette rágalmazási vádját azok ellen az igazgatók ellen is, akik Polónyi Dezsőnek a beadvány szerkesztéséhez szükséges ténybeli információkat adták és azok ellen is, akik Polónyi számára az ügyvédi meghatalmazást aláírták.


Dr. Nyiri Béla büntetőbíró a mai napra tűzte ki ennek az ügynek a folytatólagos tárgyalását, amely minden valószínűség szerint ma már ítélettel fejeződik be. Novák alezredes, aki mindezideig jogi képviselő nélkül jelent meg a tárgyalásokon, mert a vádat ügyészi megbízott képviselte, a mai tárgyalásra már ügyvédi képviselettel jelenik meg, fölkérte Surgoth Gyula ügyvédet a perben való képviseletére.

 

Dr. Polónyi Dezső dr. Baracs Marcellt, az Ügyvédi Kamara alelnökét nevezte meg védőjéül, a többi perbe vont bankigazgatókat pedig Vázsonyi Vilmos és Csernyánszky Aladár védi.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98