Dtum
Login with Facebookk
1923 | Július

Az FTC győzelme Barcelonában

Vízipóló: FTC – NC Barcelona 6:3 (2:1)

Horváth, Machán, Nádas, Keserű, Wenk, Fazekas, Vértesi:
Conells, Baste, Tussel, F. Gilart, Puig. L. Gilbert, Fontanét összeállítású két csapat állt fel a küzdelemre, amely igen nagy vehemenciával folyt le.

Erős iram volt mindvégig, a spanyol csapat jól bírta és éppen a mieink voltak azok, akik átvették a tempót és fokozták azt, amelyet végül délszaki ellenfelünk nem tudott ellensúlyozni.

Wenk és Fazekas jól ismert játéka itt is ellenállhatatlan volt, Keserű egy árnyalattal gyengébb volt a szokottnál, Wrabel, Nádas megtették azt, amit vártunk tőlük, Machán helyezkedése kívánni valót hagy maga után, Horvát egy-két labdát szépen fogott, de viszont védhetett volna egy-két labdát.

A spanyol csapatnak két klasszis embere van: a jobbszélső és a kapus. A szélső vehemens, csodás kéztechnikával, jobbal és ballal egyaránt lő és a még nálunk nem látott lábbal való lövést forszírozza. Lőtt is kétszer így, közvetlen kapu fölé, hihetetlen erővel. Egyébként a spanyol gólokat ő lőtte.

Kapusuk kitűnően véd. Nem hiába hasonlítják őt össze Zamorrával és Plattkóval. Szinte térdig emelkedik ki a vízből, a feje a kapufát üti. Elvetései azt a látszatot keltik, hogy talajról ugrik fel. (Holott a víz 3 méter mély.) Volt egy elvetése, amely mindannyiunkat frappírozott. Közelről kellett neki lőni, mert hosszú labda egy sem ment be, azt biztos zsákmányul ejtette.

Az első félidő spanyol támadással indul, utána magyar támadás és Wenk gólt lő. A bíró nem adja meg, Wenk ismét lő, bíró megadja (1:0), s ezt már érvényesnek találja a bíró is, aki a gól után Machánt átnyúlásért kiállítja.

A hendikep ellenére is mi lőjük, Fazekas jól irányított saroklövéséből a második gólt is (2:0). Erős támadás következik, amelyből gól születik (2:0). Meg-megújuló spanyol támadás, minden pillanatban várható a kiegyenlítés, de csapatunk sikerrel küzd. Minden kiadott labda Keserűé.

A második félidő tizenötödik másodpercében Keserűt faultolják, a szabaddobást Wenk kapja, lövi, de a kapus fogja. Fazekast biztos helyzetben faultolják. Keserű, Wenk, Fazekas nagyszerű összjátékát a közönség viharosan megtapsolja. Wenk lövést imitál, a kapus egészen mellé ugrik, de a másik sarokban van már a labda. (3:1).

Kezdés után hátvédé a labda, kiadja Keserű Wenkhez, ez Fazekashoz passzol és megvan a gyönyörűen helyezett negyedik gól (4:1), majd Wenk lövi Fazekas leadásából az ötödiket (5:1)

Ekkor megújuló spanyol támadás. Wrahelt faultolják, mégis ellenünk a szabaddobás, amelyből a veszélyes spanyol szélső kapja a labdát. Leúszik és szélről, bár Nádas és Horváth nyomják, a kapuba helyezi a labdát. (5:2).

Kezdés után Machan egyedül leúszik, de lövését kornerre védi a kapus. Korner nélkül folytatódik a játék. A hátvéd által hosszan adott labdát spanyol jobbszélső hatalmas lövéssel góllá értékesíti. (5:3)

A diktált iramot a mieink megfeszített erővel veszik át. Keserű II. egyedül leúszik, Wrabel lövését kapus könnyen fogja. Szélső lábbal lőtt labdája kapu fölött süvít el. Wenk kapufát lő. Fazekas hajszálnyira a kapu mellé helyezi a labdát. Wrabel passzol Wenknek, aki leúszik és megismétlődik a harmadik gól esete (6:3). Vége a mérkőzésnek. Csapatunkat a közönség lelkesen ünnepelte.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98