Dtum
Login with Facebookk
1923 | November

Szabadlábra helyezték a Kovács-fivéreket

Holtponton a bombaügy nyomozása – Andréka főkapitányhelyettes nyilatkozata. – A sajtó szerepe a nyomozásban.

 

A Reviczky-utcai bombamerénylet ügyében megindult nyomozás mára, nyolc napi rendkivül erélyes nyomozás után elérkezett a minden bombamerénylet közös sorsához: a holtponthoz. A bizakodó hangulat, amely az elmult héten a nyomozás vezetőinek nyilatkozatait jellemezte, mára teljesen megszünt. A több irányban megindult nyomozás minden ága ugyanis eredménytelenül végződött és ma a rendőrségnek a legkisebb adat sem áll rendelkezésére, melynek alapján a tettesek kézrekerítését remélhetné.


Az utolsó nyom, amelynek segítségével rendőrség még a tettesek kinyomozását remélhette, az volt, hogy a merénylet gyanuja alatt őrizetbe vett négy fiatalembertől olyan vallomást vártak, amely világosságot vetne a sötét bombaügyre.


Ez a négy fiatalember, akiket – mint ismeretes – a rendőrség már napokkal ezelőtt őrizetbe vett, a három Kovács fivér és Vass Titusz voltak. Hogy őket milyen gyanú alapján vette őrizetbe a rendőrség és hogy milyen tények alapján merült fel az a gyanú, hogy részesei lennének a merényletnek, erre nézve a rendőrség most is megtagad minden felvilágositást, épp ugy, mint a mult héten, amikor még „a nyomozás érdekében” tagadta meg a sajtó informálását. Tény azonban, hogy ezek a kihallgatások nem vezettek eredményre, mert vasárnap délben Szrubán Dezső dr. tanácsos, a nyomozás vezetője, a három Kovács testvér és Vass Titusz előtt kihirdette a szabadlábrahelyezésről szóló végzést.


A négy fiatalember a végzés kihirdetése után azonnal elhagyta a főkapitányság épületét. Ez volt az utolsó intézkedés a revicky-utcai bomba ügyében. Ezután már csak az aktatömegek az ügyészséghez való átküldése és az acta tevése következik.


A Hétfői Hirlap munkatársa megkérte Andréka Károly főkapitányhelyettes, hogy véleménye szerint mi az oka annak, hogy a bombamerénylet tetteseit  nem lehetett kézrekeríteni. A főkapitányhelyettes kérdésünkre a következőket mondotta:
- Nem lehet a bombamerényletről oly módon beszélni, mintha azok egymással összefüggésben lennének, mert hisz az eddigi nyomozások nem azt mutatják, hogy az összes bombamerényletek ugyanazoktól a kezektől származnának. Jóformán minden egyes merényletnél egészen más tipusu bombákat találtunk. Különösen eltérő az eddigiektől a Revicsky-utcában használt bomba.
- Véleményem szerint megnehezítette a nyomozást az a körülmény is, hogy a sajtó nem támogatta kellőképen a mi munkánkat. Az ujságok nem hivták fel kellőképpen a közönség figyelmét arra, hogy mindenki, aki a legkisebb, a bombamerénylettel legtávolabbról is összefüggőnek látszó adatot tud, jelentse azt be a rendőrségen- ennek az lett a következménye, hogy a helyszinen jelentkezett három uron és azon a fiatalemberen kívül, aki a két titokzatos csomagos nőt feljelentette, senki sem hívta fel semmi gyanus körülményre a rendőrség figyelmét.


Andréka főkapitányhelyettes úr szavaihoz csak azt kívánjuk hozzátenni, hogy a rendőrség az egész nyomozás időtartama alatt csupán egyetlen egyszer a nyomozás negyedik napján adott ki egy hivatalos jelentést, a sajtó informálást a legszigorubban és legridegebben megtagadta és az ujságirókat a főkapitányság épületéből kizáratta.
Mindezt pedig akkor „a nyomozás érdekében tette”…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98