Dtum
Login with Facebookk
1923 | Október

Svájc búzát, Ausztria rozsot vásárolt Magyarországtól

Bud János közélelmezési miniszter a napokban tért vissza Genfből, ahol tárgyalásokat folytatott a svájci kormánnyal, amely az eddigi búzaszállítással a legteljesebb mértékben meg van elégedve. Ez a svájci szövetségtanács egyik ülésén hozott határozatában már kifejezést is nyert.

A tárgyalásokon az állatszállítások ügye is szóba került.
A szerződés értelmében a tenyészállatokat a jövő év végéig vagyunk kötelesek bevásárolni. A vásárlások a jövő évben fognak történni, abban az időpontban, amely a magyar gazdasági helyzetnek is a legjobban megfelel.

Egy másik kérdés volt a tisztviselők ruhaellátásával kapcsolatban a szövetbeszerzés kérdése. Sikerült egy bizonyos mennyiség szállítására nézve megállapodni.


Megállapodás történt a további gabonaeladás ügyében is. Szó volt ezer vagon eladásáról fix ellenérték fejében és ezer vagonról pedig opcióban. Az ár 28 svájci frank. Fizetési feltélelek: az összeg első felét december elején, második felét pedig január elején folyósítják. A többi feltételek megegyeznek a régi szerződés feltételeivel.

Kompenzációról is van szó, amennyiben mintegy egymillió frankot kitevő összegből ötszázezer frankot államjegyekben, ötszázezer frankot pedig ipari cikkekben folyósítanak.

Rozs eladására vonatkozólag az osztrákokkal történt megegyezés.
Az őrlési adó révén nagyobb mennyiségű rozshoz jutott az állam. Ennek a rozsnak az eladása, mivel a belföldi piac nem veszi fel, feltétlenül külföldön vált szükségessé, mert hisz a rozsnak kezelése óriási költségeket emészt fel. Nagyon sok ajánlat érkezett. Az ajánlatok közül legkedvezőbbek voltak az osztrák cégek ajánlatai, még pedig 126 cseh korona métermázsánként. Ennek folytán az árú ezen cégeknek adatott át ezer vagon erejéig.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98