Dtum
Login with Facebookk
1923 | Szeptember

Herzog Hugó bünügye

Emlékezetes még, hogy Herzog Hugó kereskedő ellen a Tiberighen Fils trencséni cég sikkasztás miatt feljelentést tett. A cég előadta, hogy Herzognak 1922 év folyamán nagyobb mennyiségü posztó és textilárut adott bizományba 652,506 csek korona és 2390,605 francia frank értékben.

 

Amikor többszöri felszólítás után sem számolt el a kereskedő a bizományba kapott áruval, a trencséni cég feljelentette és Herzog ügyét már régebben tárgyalta Ékes György dr. egyesbiró a büntetőtörvényszéken.

 

Akkoriban a vádlott azzal védekezett, hogy az emlitett összegeket nem akarta magának megtartani, hanem számlakivonatot kért a megbizó cégtől, mely azonban ezt nem küldte el. Ezért nem történt meg az elszámolás. A biróság kötelezte a céget, hogy képviselője utján mutassa be a számlakivonazok feladási vevényét, mivel a cég képviselője azt vallotta, hogy a kért számlakivonatokat igenis elküldték.

 

Akkoriban a tárgyalást a nyugták beszerzése céljából elnapolták. A folytatólagos főtárgyaláson a Tiberighen Fils cég képviselője most sem tudta a feladóvevényeket becsatolni és több tanú meg sem jelent a tárgyaláson.

 

Emiatt a biró a tárgyalást ujból elnapolta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98