Dtum
Login with Facebookk
1924 | Július

Botrányba fúlt az országos futballbajnokság döntő viadala

Az MTK nem tudta legyőzni a Szombathelyi AK-ot 1:1 (1:1) – A mérkőzés hőse Wienhardt (SzAK) kapus volt. – A döntő mérkőzést 8 napon belül megismétlik. – A közönség zajosan tüntetett az MLSz ellen.

Üllői úti pálya – 12.000 néző. – Bíró: Iváncsics Mihály

A rekkenő hőség ellenére már a kora délutáni órákban több mint 10.000 futballrajongó zarándokolt ki az Üllői-úti pályára, hogy tanúja legyen az országos futballbajnokság döntőjének az MTK és a Szombathelyi AK között.

Az első öt perc után már kiderült, hogy a szombathelyiek teljesen egyenrangú ellentétek, akiknek szentélyét egy modern Cerberus, Weinhardt, hőse védte.

Az első félidőben, bár a SzAK játszott a nehezebb térfélen, ők voltak frontban, de a mérkőzés második felében a MTK nyomasztó fölénybe került, a győzelmet azonban nem tudták magukat biztosítani, mert a szombathelyiek közvetlen védelme: a Weinhardt-Nagy-Prém trió nagyszerűen működött.

A rendes játékidő, a 90 perc el is múlt anélkül, hogy az első félidőben már elért 1:1-es eredmény megváltozott volna. A közönség pedig – amely eddig minden mérkőzésen a mérkőzés befejezése előtt eltávozott – a helyén maradt. Várta a folyósítást – amelyet a lapok beígértek. Ez pedig elmaradt, mert az utolsó pillanatban az MLSz bölcsei rájöttek arra, hogy eldöntetlen eredmény esetén a mérkőzést meg kell ismételni.

MTK: Kropacsek – Mandl, Senkey I. – Stallmach, Nyúl II., Nádler – Braun, Molnár, Orth, Winkler II., Jenny.
SzAK: Weinhardt – Nagy, Prém – Vámos, Szabó, Schütz – Krutzler, Mészáros, Holzbauer, Pahr, Németh.

Az első félidő.
A SzAK erős nap ellen. Az első 2 perc mezőnyjátékkal telik el, ami után korner esik az MTK ellen, de eredménytelenül. A SzAK nem respektálja a bajnokcsapatot és szép, de nem elég gyors kombinációkkal egymásután kétszer is megközelíti a kék-fehérek kapuját. Az 5. percben kornert rúg az MTK, amelyet Weinhardt kornerre boxol. Az újabb kornert Winkler – az égbe lövi.

A SzAK ezután rendkívül lelkesen támad és azonnal kornerhez jutnak, amelyből majdnem gól esett. A 15. percben pedig azonban már Orth 20 méteres lövését kell védenie Weinhardtnak, rá egy percre pedig Winkler hosszú lövését csak korner árán lehetett ártalmatlanná tenni. Egy perc múlva meg a SzAK rúg kornert. Percenként változik tehát a játék képe.

A 23. percben a kaputól 30 méterre Orthot csúnyán elfaultolták. A megítélt szabadrúgást Ort lövi egyenesen a kapura, a jól helyezkedő Weinhardt azonban a nehéz labdát bravúrosan lehúzza.

A 50. percben Jenny rendkívül nehéz helyzetben lefut és 30 méterről 16. amelynek csak egy eredménytelen korner az eredménye. Sorozatos MTK-támadások esnek csupán, de Szabó és a Prom-Nagy hátvédpár kitűnően szerelnek, Az 58. percben volt az első félidő legkritikusabb helyzete a SzAK kapuja előtt, de Molnár közvetlen közelről kapu mellé lő.

A következő percben azonban egy kavarodásban Winkler 12 méterről fordulásból laposan lő a gólra, amely az elvetődő kapus alatt a léc mellett utat talált a hálóba 1:0.

Két perc múlva a nem lankadó SzAK-csatárok hosszú lövését csak elvetéssel tudja menteni Kropacsek. Az utolsó percben a kék-fehérek kapujának közvetlen közelében taccsot dobnak.
A labda Senkey feje fölött a befutó Holzbauer elé esik, aki kapásból pompásan helyezett gólt lő.

Második félidő.
A második félidőben az MTK játszik nap ellen és a SzAK már az első percekben az ellenfél kapuját ostromolja. A 6. percben Winkler a fél pályáról megszökik és irtózatos rush-sel száguld előre. 25 méterről hihetetlen erővel lő a kapura, a labda a fölső kapulécnek vágódik, amely szinte füstöl. A fölvágódó labdába Winkler újból belelő, de "gyertya" lesz belőle.

Ezután gyors egymásutánba két kritikus helyzet támad a SzAK kapuja előtt, de Weinhardt biztosan véd. Az ezután következő szombathelyi támadások Németh következetes és bosszantó off side-állásai miatt eredménytelenek. A 14. percben Braun a szélről megszökik és a kapu közvetlen közelében álló Molnárhoz tolja a labdát, aki azt védhetetlenül belövi.

A biró azonban nem ítél gólt, mert Braun a labdát egy jó darabon kézzel vitte. Ebből parázs vita támad, amelyben különösen "Csibi" vezérkedik, akit a közönség erősen pfujol. Ezután két perc alatt még háromszor jut veszedelmes helyzetbe a SzAK-kapu, de részben Weinhardt, részben a szerencse megmenti a hálójukat.

Óriási iram kezdődik most, amelyet az MTK diktál és a SzAK szemlátomást visszaesik. A 22. percben a SzAK ellen korner, de a labda a kapu mögé jut. A 26. percben újabb kornert rúg az MTK, de ennek sincs eredménye. Ugyanez az eset a 29. percben is. Az MTK fölénye erősen nyomasztó, annál is inkább, mert a SzAK-csatárok a kapott labdákkal nem törnek előre, hanem indokolatlanul is hátrafelé passzolgatnak.

Támadás támadást követ a SzAk ellen, de mintha be volna a kapujuk zárva, a labda sehogy sem tud utat találni.

Különösen Winkler és Jenny lövései szemkápráztatók, de Weinhardt biztosan ment.
A 38. percben Orth és Prém összefutnak, Prém összeesik és kiviszik a pályáról. Helyére Mészáros megy bekknek. A közönség az utolsó percekben erősen biztatja a vidéki csapatot, amely ettől szinte újjáéled. A rendes játékidő azonban további eredmény nélkül folyik le.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Molnár fejesét Móritz szereli - MTK-Szombathelyi AK Braun kornerét Weinhardt védi - MTK-Szombathelyi AK
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Pénzintézeti uzsorakamat? Pénzintézeti uzsorakamat?
Néhány nap előtt alkalmam volt egy vidéki takarékpénztár...
Lengyel beszámoló a szovjettel folytatott diplomáciai tárgyalásokról Lengyel beszámoló a szovjettel folytatott diplomáciai...
Hivatalosan közlik: Azok a sorozatos megbeszélések, amelyek Litvinov...
.Csecsemőket színházba vinni szigorúan tilos! .Csecsemőket színházba vinni szigorúan tilos!
Szegeden a rendőrkapitány rendeletet adott ki, hogy szinházba és...
Bálint Aladár: Shubert dalok Bálint Aladár: Shubert dalok
Im Winterzulesen írta - anno 1821 - a Schubert muzsikával szárnyra...
A Generoso-hegy csodás titka A Generoso-hegy csodás titka
Peking táján szédült iramban dübörög a harc, Amerikában elkeseredett...
Kitüntette az MLSz. nemzetközi játékosait Kitüntette az MLSz. nemzetközi játékosait
A nemzetközi játékosokat ünnepelte a MLSz. junius 2-án este a...
Thököly Imre hamvai Késmárkon Thököly Imre hamvai Késmárkon
Nemcsak Rákóczi fejedelem, de Thököly Imre kurucz fejedelem hamvai is...
Hidas és Németh rekorderedménnyel győzött az atlétikai bajnokságokon Hidas és Németh rekorderedménnyel győzött az atlétikai...
A MASz. kétnapos bajnoki viadalán 18 bajnoki cím talált gazdát. A...
Francia válasz a Rajna-vidék megszállására Francia válasz a Rajna-vidék megszállására
Amint várható volt, a francia közvélemény a párizsi sajtóval az élén,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98