Dtum
Login with Facebookk
1924 | Július

Tusaránnyal veszítettük el az olimpiai bajnokságot

Az kardcsapatok olimpiai döntőjében:
Olaszország-Magyarország 8:8, tusarány 49:46 Olaszország javára.

Páris, július 13.

Miután délelőtt győztesen vívtuk meg Csehország elleni mérkőzésünket, végignéztük Olaszország mérkőzését is Hollandiával. Olaszország nem mutatott valami jó formát és csak nehéz küzdelem után egy asszóval 9:7 arányban tudta Hollandiát legyőzni.

Az itt látottak nagy reménységgel töltöttek el bennünket az olimpiai bajnokság következő kimenetele iránt s teljes bizalommal vártuk a délutáni döntőt nagy ellenfelünkkel, Olaszországgal.

Hosszú megbeszélés folyt a délutáni csapatösszeállítás tekintetében, amit Berti László ezredes, csapatkapitányunk úgy döntött el, hogy eredeti elhatározásához híven a bajnokság négy első helyezettjét küldötte csatasorba.

Csapatunk tehát így állott fel: Berti, Garai, Pósta dr., Terstyánszky.
Az olaszok csapatösszeállítása: Bertinetti, Puliti, Sarotti, Morika.

A mérkőzésbe teljes önbizalommal mentek a mieink, nyoma sincsen az idegességnek s ennek meg is van az eredménye, mert a mérkőzés első fázisában már 5:3 arányban vezettünk. Ekkor azonban néhány peches mérkőzésünk van. Morika megveri Garait, Puliti Terstyánszkyt, Sarotti Bertit, s ezzel az olaszok kiegyenlítenek 5:5.

Ez teljesen kihozza sodrából vívóinkat, bár tulajdonképpen semmi ok nem volt az idegességre, mert nem a döntő meccseket vesztettük el. Annál kevesebb ok volt az izgalomra, mert Garai megverte Bertinettit s ismét 6:5-re vezetünk.

Után Pósta áll fel vívni Morikával, aki ellen eleinte jól vív, amikor azonban egy tust tévesen ítélnek meg ellene, utána dühében egy kétes tust maga mond s ezzel elveszti a mérkőzést. 6:6.
Ez az eset még fokozza vívóink izgatottságát s Puliti megveri Bertit 6:7. Utána azonban a kitűnően verekedő Garai legyőzi Sarottit és ismét beállítja az asszóarányt. 7:7.

Az utolsó két asszó van hátra: Bertinetti-Pósta és Terstányszky-Morika.
Az túlságosan ideges Pósta elveszti utolsó asszóját Bertinetti ellen s bár Terstyánszky győz Morika ellen, sajnos, az arány 8:8 s az olaszok tusaránya jobb: 46-49.

A mérkőzést elvesztettük s csakis idegességünkért veszítettük el. Ha a csapat nem befolyásoltatja magát az időleges balszerencsétől, biztosan kellett volna nyernie a mérkőzést két-három asszóval.

Csehország Olaszország ellen nem állott ki, ellenben Hollandiával nehéz küzdelmet vívott a harmadik helyért, amelyet Hollandia megérdemelten 9:7 arányban döntött el a maga javára. Tussarány 40:52 volt szintén Hollandia javára.

Hogy csapatunkban mily erő volt, megmutattuk a hollandok ellen vívott utolsó mérkőzésünkön: ugyanaz ellen a csapat ellen, amelyet Olaszország csak 9:7-re tudott megverni, játszva 14:2 arányban győztünk.

Csapatunkból Rády 4, Pósta 4, Uhlyarik 3, Schenker 3 győzelmet aratott.

A kardvívó csapatverseny végeredménye
:
Olimpiai bajnok: Olaszország csapata.
Második: Magyarország csapata.
Harmadik: Hollandia csapata.
Negyedik: Csehország csapata

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Vívóink olimpiai dresszben Terstyánszky, Schenker, Berti, Pósta dr., Lihteneckert Olimpiai vívóink Terstyánszky, dr. Pósta, Berti, Schenker, Lichtenecker
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98