Dtum
Login with Facebookk
1925 | Június

Elharapott és lenyelt szavak a biróság asztalán

A „Magyar Távirati Iroda” nyomdájában készül a „Nemzeti Élet” cimü politikai hetilap, amelynek a felelős szerkesztője Budavári László. Szorgalmasan dolgozik ebben az ujságban Lendvai István nemzetgyűlési képviselő is. A lap 1923 szeptember 2-án is megjelent számában Lendvai István

 

„Ceglédi induló” cimen verset írt, amely miatt bünügyi eljárás indult meg ellene. A vers így kezdődik.


„Üsd a szemtelen …..kat,
Kik hazánkat tönkre tették,
Mert ez a bitang …..had,
Ez a legnagyobb ellenség.”


A királyi ügyészség a lefolytatott nyomozás során megállapította, hogy ott, ahol Lendvai elharapta a sorok végét, ahol lenyelte a szavakat, mindig azt akarta írni, hogy zsidó. A versnek a tartalma egyetemes hatásában és célzata szerint alkalmas a gyülölet fölkeltésére és a vádhatóság ezért Lendvai Isvánt a zsidó hitfelekezet ellen sajtó utján elkövetett izgatás büntette cimén fogta vádba. A budapesti büntetőtörvényszék Töreky-tanácsa e hó 10-én, szerdán tartja meg Lendvai pörében a nyilvános főtárgyalást.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98