Dtum
Login with Facebookk
1925 | Június

Magyarország 1925. évi tornászbajnoksága

Magyarország egyéni tornászbajnoka Pászti Elemér, csapatbajnoka a BBTE. – Pászti nyerte a bajnokságot nyújtón, Pelle a korláton és gyűrűn, Durst a lovon.

A MOTESz országos bajnoki tornaünnepe

A MOTESz szombaton délután a Nemzeti Tornacsarnokban megkezdett országos bajnoki tornaversenyét vasárnap délelőtt folytatta a Millenáris-pályán.

Az országos csapatbajnokságért folyó küzdelemből a BBTE került ki győztesen a VAC A) csapata előtt, míg harmadik helyet a Soproni Torna Egyesület szimpatikus csapata foglalta el.

A BBTE csapat szemre talán egy árnyalattal jobb volt, azonban egy versenyzője leesett a szerről és így a verseny már elveszettnek látszott számára, - de végeredményben mégis a legtöbb pontot sikerült elérniük. A BTC két versenyzőjét tréning közben baleset érte és tartalékcsapatával nem akarta hírnevét kockára tenni, s emiatt nem indult el.

Délután került sor az egyéni versenyek döntő küzdelmeire. – A nyújtón Pászti Elemér, a korláton és gyűrűn Pelle, a lovon Durst győzött. A verseny nagyon alacsony színvonalú volt. Pászti már az előírt gyakorlatoknál behozhatatlan előnyt szerzett, és így lefokozta szabadon választott gyakorlatait, a kis Pelle pedig még nem érte el a bajnoki nívót.

Részletes eredmény
:
Magyarország 1925. évi bajnoka a nyújtón: Pászti Elemér (BTC) 19,45 pont. 2. Kunst Gyula (BBTE) 16,17 pont. 3. Pelle István (BBTE) 15,87 p. 4. Durst Géza (BBTE) 14,58 p.

A korláton: 1. Pelle István (BBTE) 19,35 pont. 2. Pászti Elemér (BTC) 19,14 p. 3. Durst Géza (BBTE) 18,62 p. 4. Kunst Gyula (BBTE) 17,89 pont.

A gyűrűhintán: 1. Pelle István 19,28 p. 2. Pászti Elemér 18,53 p. 3. Dückstein Zoltán 17,99 p. 4. Kunst Gyula 16,75 pont.

A lovon:
1. Durst Géza 18,07 p. 2. Dobokay Lajos (BBTE) 17,83 p. 3. Pászti Elemér 17,25 p. 4. Seiden Emil (VAC) 17,16 pont. (Dobokay csak bírói tévedés alapján kerülhetett Pászti és Seiden elé.)

Mint az összetett verseny győztese Magyarország 1925. évi tornászbajnok csapata a nyújtón: a BBTE. (Erdődy, Gernay, Hofer, Kunst, Péter, Durst, Pelle) 130,50. 2. a VAC A) csapata (Dückstein, Schwartz I, Schwartz II., Berger, Héber, Müller, Szalai) 124,45 pont. 3. a Soproni Torna Egyesület.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98