Dtum
Login with Facebookk
1925 | Március

A Reggel külön nyomozása az eltünt Kardos Béla után

Két hölgy és egy gróf autón üldözte Kardos Bélát

 

Hat napja már, hogy a budapesti Astoria-szállóból eltávozott Kardos Béla, a miskolci Kardos és Bárdos vaskereskedő-cég egyik tulajdonosa s mindeddig nem tudták megállapitani, hogy mi történhetett a nyomtalanul eltünt kereskedővel. A budapesti rendőrség eltünési osztálya mindent elkövet Kardos fölkutatására, de ma már nyilvánvaló, hogy nem az eltünési osztály, hanem a bünügyi osztály föladata Kardos sorsának kinyomozása, mert ujabb adataink szerint kétségtelen, hogy a szerencsétlen kereskedő büntény áldozata lett.

 

Kardos Béla hétfőn délután 6 óráig a Weiss Manfréd-irodában tárgyalt. Eddig ugy tudták, hogy innen már vissza sem tért az Astoriába. Kardos azonban hétfőn délután 6 óra után nyugodtan uzsonnázott az Astoriában. Ezt a legpontosabban állapithattuk meg. Az Astória-szálló szobapincére – akit a rendőrség eddig még egyáltalán ki sem hallgatott – előadja, hogy Kardos Bélát, mint régi vendéget, évek óta ismeri és jól emlékszik, hogy hétfőn délután 6 óra után uzsonnakávét vitt a szobájába.

 

A szobapincér elmondja, hogy mialatt Kardos szobájában fölszolgált, Kardos figyelmeztette őt, hogy siessen, mert el kell valahová mennie. Kardos a szobapincér előtt gallért és nyakkendőt váltott s amikor a szobapincér kissé később bement az edényekért, Kardos már nem volt a szobában. Itt kell megemlitenünk még egy ismeretlen adatot. Kardos a hétfői, napon tárgyalt egy Nádor-utcai tőzsdeirodában.

 

Az ügyet lebonyolitotta s kérték, hogy a válaszért hat órakor jöjjön el. Kardos azt felelte, hogy 6 órakor nem jöhet, de 6 óra után eljön. A Nádor-utcai irodába azonban már nem ment t el. Mindez bizonyitja, hogy öngyilkosságról szó sem lehet. Ellenben Miskolcon is uj nyomokat találtunk, amelyek arra vallanak, hogy büntény történhetett.


Már szó volt arról, hogy az eltünés előtt, vasárnap két ur érkezett autón Kardos miskolci villája elé, ezek be akartak menni a villába. Azt azonban eddig nem vették figyelembe, hogy az autón a két ur két hölgy társaságában érkezett a villához. Az egyik ur azt mondotta, hogy ő gróf s a villát akarja megvenni. Később a két ur a két hölgy nélkül jött vissza s ujból be akartak hatolni. Föltünő s ezt eddig szintén nem vették figyelembe, hogy ugyanakkor, vasárnap délután a miskolci Kereskedők és Gazdák Köréből Kardos cégtársát, Bárdos Emilt kihivatta egy hölgy. Ez a hölgy Baloghnénak mondotta magát és érdeklődött, hogy Kardos hol van?


Bárdos megmondta az ismeretlen nőnek, hogy Kardos Budapesten van és az Astoriában lakik. Ez vasárnap délután történt, Kardos hétfőn este eltünt. Eddig még senki sem állapitotta meg, hogy ki volt az állitólagos gróf, ki volt az állitólagos Baloghné, ott maradtak-e hétfőn Miskolcon, vagy hova mentek? S még nem hallgatták ki az Astoria előtti soffőröket sem; nem állapitották meg, hogy ezek a titokzatos nők és férfiak, akik kinyomozták, hogy hol van Kardos s akik, ugy látszik nyomon követték áldozatukat, nem jártak-e hétfőn az Astoriában.

 

Pedig ezek az uj nyomok határozottan arra engednek következtetni, hogy Kardos Béla bünténynek esett áldozatul s ezt a büntényt a jelek szerint nem is egy ember, hanem egész bünszövetkezet követte el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98