Dtum
Login with Facebookk
1926 | Január

Az alvajáró merénylő

Rendkívül érdekes válóperben ítélkezett nemrégiben az egyik konstantinápolyi bíróság. A panaszos, egy török asszony, azért akart elválni a férjétől, mert ez holdkórósságban szenvedett, és egyszer – alvajáró állapotában - revolveres merényletet akart elkövetni felesége ellen.

 

Történt, hogy egy éjszaka a férj behunyt szemmel fölkelt az ágyából és odalépett az íróasztalhoz – mindezt az asszony dermedten, tágranyílt szemekkel nézte – kivett az egyik fiókból egy töltött pisztolyt, majd odament felesége ágyához és a revolvert az asszony homlokának szegezte. A megrémült asszony nemhogy a menekülésre gondolt volna, hanem még moccanni sem mert az ijedtségtől: - egyszerre csak a férj habozni kezdett, néhány pillanatig gondolkozni látszott, majd leeresztette a revolvert, visszament az íróasztalhoz és betette a fiókba s ezután – szépen visszabújt az ágyába, magára húzta a takarót és másnap délig aludt: mikor pedig fölébredt, semmire sem emlékezett.


Az asszony válási oknak a félelmet jelölte meg, mert ezekután nem volt mersze urával együttélni. Ám a bíróság nem vette bebizonyítottnak a revolveres történet valóságát és elrendelt a férj elmeállapotának a megvizsgálását. Döntés csak ezután lesz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Egy mellszobor története Egy mellszobor története
A szobrászok gyakorlatában nem ritkaság, hogy valaki beküld egy...
A műhelyben A műhelyben
Nem tudom milyen véletlen juttatott eszébe Osvát Ernőnek engem: Ady...
Séta a szinházak körül Séta a szinházak körül
Magyary, aki hirtelen elhatározással a Király-szinház szinpadáról az...
A budai Vigadó A budai Vigadó
Budapest főváros társadalmi életének új és díszes szórakozó helye a...
A Rombach-utca hősei A Rombach-utca hősei
Öregedő, gyűröttarcu, főpincér. Kopasz. Kis, kopasz ember, párnás,...
A tátra-adriai turaut A tátra-adriai turaut
Vasárnap kora reggel, szép tiszta hajnali időben kezdődött meg a...
A New Deal második fejezete A New Deal második fejezete
Ebben az ideges és izgatott atmoszférában, amelyet a Supreme Court...
A magunk útján A magunk útján
Különös, minden megszokottól különböző, de izgatóan érdekes könyv a...
Télen megjelenő ehető gomba Télen megjelenő ehető gomba
Az 1922/23-i télen december hó folyamán valamint januáris hó első...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98