Dtum
Login with Facebookk
1926 | Június

Az új német búvárkészülék

A közönséges búvárok fémsisakkal szövetruhában nem szállhatnak nagy mélységre, mert nem bírják ki a víznyomást, melyet testüknek el kell viselnie, valamint a nagy ellennyomást, melyet a sisak alatt fönn kell tartani.

Ezért régóta arra törekszenek, hogy a búvárruhát teljesen fémből készítsék, mely kibírja a víz nyomását s e ruhában, mint valami kis tengeralattjáró hajóban, a búvár a rendes levegőnyomásban legyen. Ha a búvár függetlenül a víz nyomásától, sokkal mélyebbre szállhat oly mélyre, amekkora mélységben a fémöltözék nem roppan még össze.

A fémruházatnak nemcsak a víznyomással szemben ellenállónak, hanem hajlékonynak is kell lennie, illetőleg olyan izületekből kell öszszeállítva lennie, hogy a búvár mozgása lehetővé váljon s az izületek illeszkedésénél a víz ne hatoljon be. Számos kísérlet és próbaöltözet készült erre a célra.

Az 1925. év májusában Kiélben egy teljesen zárt medencében, melyben a nyomást 100 m-ig lehetett fokozni (10 kg cm2-ként), búvárok helyezkedtek el a Neufeld és Kühnke-gyár fémből készült búvárharangjában, hogy ott kitapasztaljak, vájjon az Qussenat (Franciaország) mellett 120 m mélységben elsüllyedt Egypt nevű hajó vízrehozatalanal segédkezhetnek-e?

Ez a hajó ugyanis 1922-ben a sötét ködben összeütközés következtében elsüllyedt, magával temetve mintegy 1 millió forint értékű arany- és ezüst-rudat. A kísérlet a medencében teljesen sikerült, úgyhogy 1926 májusában a munkálathoz hozzákezdhetnek.

Másrészt Portland partjai mellett elsüllyedt az M-l jelű angol tengeralattjáró, s ekkor Németország felajánlotta búvárait, kik a Gutmasche-féle búvárkészülékkel vannak fölszerelve, hogy a mentő munkálatokban résztvegyenek. E búvárok a helyszínén vannak s bár a rossz idő sok bajt okozott, mégis leereszkedhettek a melységbe a hajó fölkeresésére.

A Bulletin technique du Bureau Veritas így írja le a kieli búvárokat: A búvár teljesen fémhéjazatban van, melynek karjai és lábai izelt darabokból vannak összeállítva. A héj alumíniumból készült. A felső, vagyis fejrészen elől és kétoldalt erős üvegből ablakok varrnak. A búvár e fémhéjazatban fejét és vállát szabadon mozgathatja: kihúzhatja karját a fémizületekből, hogy a szellentyűket és emelőket mozgathassa.

Az izületek nickel-acélból készültek és mind golyós gördülésű ágyakban mozognak. Az illeszkedő hézagok kaucsukkal és olajjal tömítettek. A két végén valóságos izelt vaskezek vannak, melyeket a búvár belülről kezel s míg az egyik kar fogóként működik, a másik ollószerűen elvághatja a kábeleket s nehéz munkát végezhet.

A héjazat belsejében palackok vannak, melyek 150 kg nyomással sűrített oxigént tartalmaznak; e palackok segélyével szabályozhatja a búvár a, légnyomást s gondoskodhatik a lélekzéshez szükséges oxigénmennyiségről. A kilehelt szénsavat készülék nyeli el úgy, hogy a búvár 5 órát is maradhat a víz alatt anélkül, hogy a szervezete a legcsekélyebb veszélynek is kitéve lenne. A felszínnel telefon útján és Morse-jelekkel is közlekedhetik telefonromlás esetén.

A világítást erős villamos lámpa adja, mely a héjazat tetején van é helyezve erős vetítő készülékkel.
A héjazatban víz is van holt súly gyanánt, melyet az oxigén-palackok segítségével kiszoríthat, illetve mennyiségét szabályozhatja úgy, hogy a búvár föl- és leszállhat tetszése szerint. Súlypontja körülbelül az emberi test súlypontjába esik. A búvár nemcsak leszállhat, járhat, de le is fekhetik és fölállhat.

A készülék 175 kg-ot nyom. 150 m mélységben 3 szoros a biztonsági tényezője, úgyhogy elméletben 450 m mélységig is leszállhatna. A kar végén elhelyezett fogók segítségével szekrényeket emelhet, horgokat köthet, kábeleket vághat, dinamit töltéseket helyezhet el, lemezeket vághat oxiacetilén lánggal.

Bogdánfy Ödön.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Mélytengeri kutató búvárpáncélöltözetben Mélytengeri búváröltöny
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A kit más helyett lőttek agyon A kit más helyett lőttek agyon
Megrázó eset játszódott le a napokban. Svájcz egyik az idegenektől...
 Sas Ede -  A fehér város Sas Ede - A fehér város
Sas Ede új verskötete a könyv első darabjától, a "Fehér város" című...
Hová vezet Wekerle uj földreformja Hová vezet Wekerle uj földreformja
A földbirtokreform tizéves fordulóján, képviselőházi beszélgetés...
Az UNRRA-segítség megállította az árupiaci emelkedést Az UNRRA-segítség megállította az árupiaci emelkedést
A kormány pénzügyi politikája, a lassan javuló közellátási helyzet...
Motoros uszókészülék Motoros uszókészülék
Az evezős csónakot kezdi kiszoritani a motor-csónak, az egyszerü...
Égen és földön Égen és földön
Hanusz István, a ki népies természettudományi munkáival sok érdemet...
Nyírjuk-e kétszer a birkát? Nyírjuk-e kétszer a birkát?
Ezentul a katonaság ruházatához szükséges posztót csakis egynyiretü...
Vigyázat! Wolff Károly meg fogja büntetni Budapest lakosságát! Vigyázat! Wolff Károly meg fogja büntetni Budapest lakosságát!
Wolff Károly kijelentette, hogy ha megint többséget kap a fővárosban,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98