Dtum
Login with Facebookk
1926 | November

A Gerenday - emlékverseny

Az ifjúsági Tunyogi kettős győzelme szenior ellenfeleivel szemben a Gerenday emlékverseny szenzációja

Igaz ünnepe volt a magyar birkózó sportnak a vasárnap és hétfőn lefolyt Gerenday-emlékverseny. A díszes közönség soraiban ott láttuk sportéletünknek sok előkelő tagját, akik közül Molnár Dezső altábornagy, Szinakovits Szilárd, Szukováthy Imre dr., Dinich Vidor, Tatich Péter dr., Aschner Béla, Kiss Kornél dr., vitéz Uhlyarik százados neveit jegyeztük fel.

A hadsereg-főparancsnokság vitéz Lichteneckert ezredessel képviseltette magát, míg az elnöki emelvényen ott volt Gerenday György dr. özvegye és Gerenday Béla udvari tanácsos.

A vasárnapi mérkőzések

Skericz Gyula (MTE) győz Fekete Konrád (MTK) ellen. A győzelem a mérkőzés 10. percében, partnerből való felrántással elért fogással következett be.

Magyar Armand (BAK) 9. percig tartott izgalmas mérkőzés után dobja nyári legyőzőjét, Janicsek Ödönt.

Fehér Jenő (MÁV) karfelszedéses kombinációból 9 perc alatt dobja Zsikla Györgyöt (Bud. Vamtan). Ez volt a nap legszebb és legváltozatosabb mérkőzése.

Trenády József (MAC) 15 perc után pontozással győz Klinger László (UTE) felett a páratlanul erős iramú mérkőzésben.

Ambrus Pál (MAC) ugyancsak pontozással győz Kellner Károly (UTE) ellen. Mindkét részről óvatos mérkőzés.

Harmath István (MTE) lepontoztatja a nála jóval erősebb Nagy Józsefet (UTE).

Stféder Jenő (Testvériség) ugyancsak pontozással tudott győzelmet elérni, a nála 6 kilóval könnyebb Palatinus György (MTK) ellen.

A nap legnagyobb szenzációja volt Németh Sándornak pontozással elért győzelme Györgyér felett.

Matura Mihály (MTE) a 11-ik percben karfelszedéssel győz Tihanyi Ferenc (Vasas) ellen, igen erős iramú, de akciókban nem bővelkedő mérkőzés.

Tunyogi József (FTC) pontozással győz Orgoványi Mihály (UTE). A még ifjúsági – kiváló versenyzőnk a mérkőzésen is nagy kvalitásokat árult el.

Adorján László (MAC) pontozással győz Sikó Elemér (EME) ellen. Nagy súlydifferencia.

Janó Károly (MAC) – Ferenczy Rudolf (MÁV) erős, helyenkint durva, de izgalmas mérkőzése pontozásos győzelemmel végződött Janó javára.

Hétfői eredmények

Skerincz Gyula (MTE) porter helyzetben szerzett előnnyel győz pontozással Janicsák Ödön ellen.

Magyar Armand (BAK) gyönyörű küzdelem után győz Fekete Konrád (MTK) ellen pontozással.

Az Adorján László (MAC) – Orgoványi Mihály mérkőzés, pontozással az előbbi győzelmével végződött.

Ambrus Pál (MAC) nagyon kemény küzdelem után pontozással győz Klinger (UTE) felett.

Fehér Jenő (MÁV) a 9-ik percben karhúzásból tussolja Palatinus Györgyöt (MTK).

A Tunyogi József (FTC) és Nagy János (Cegléd) mérkőzés a közönséget valósággal extázisba vitte. A nagyszerű FTC ifjúsági versenyző pontozással győzött.

Matura Mihály (MTE) 15 perces kemény küzdelem után pontozással győz Németh Sándor ellen.
A Nagy József (UTE) Stféder Jenő (Testvériség) mérkőzés az előbbi pontozásos győzelmével végződött.


A sikerült verseny utolsó mérkőzése: Janó Károly (MAC) győz Sikó (EME) felett pontozással.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98