Dtum
Login with Facebookk
1926 | Október

A folyóvíz aranytartalma

Azt mindenki tudja, hogy a folyóvíz homokjában, iszapjában, hordalékjában mindig található arany; igaz, rendesen olyan kis mennyiségben, hogy kimosása nem fizeti ki magát. Kevésbbé ismeretes ellenben, hogy a folyóvíz maga is tartalmaz, természetesen még kevesebb aranyat.

Haber és Jaenicke  a Rajna vizéből két helyen vett próba aranytartalmát vizsgálták meg, végtelenül finoman kidolgozott chemiai módszerekkel, melyeket az arany elenyésző csekély mennyisége miatt kellett alkalmazni. Kitűnt, hogy az arany eloszlása a folyó vizében nagyon egyenlőtlen.

Tíz Karlsruhe mellől merített próba arany tartalma 0 és 10.3. 10-9 g között, ezüsttartalma pedig 0 és 25-2.10-9 g között ingadozott literenkint; tizenkét más leverkuseni próba literenkint 0.8 1. 10-9 g aranyat, illetőleg 0-65.2. 10-9 g ezüstöt tartalmazott. Az arany és ezüst viszonya 0-12 között ingadozott.

A Rajna vizének aranytartalma tehát köbméterenkint 0,003 mg , kb. 0.003 mg ezüst van egy köbméter vízben. Ennek ellenére a Rajna évenkint kb. 200 kg aranyat visz a tengerbe; az arany nagy értéke mellett sem lehet természetesen ennek a mennyiségnek valami módon való kivonására gondolni. Az arany és az ezüst is a vízben valószínűleg nem oldva van, hanem organikus részecskék vagy más idegen anyagokba kötve lebeg a vízben.

B. E.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Rajna folyó Angyalföldi aranylelet Hármaskoporsó aranyból Mesterséges arany előállítása vegyi úton
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98