Dtum
Login with Facebookk
1927 | Március

Óriásrepülőgép

Kiszámították, hogy az Amerikába való személyszállítás repülőgépen csak akkor fizetődnék ki, ha a gép 300-350 kilométer óránkénti gyorsasággal tenné meg az utat, azaz mintegy 15 óra alatt repülne út Amerikába. Ennek azonban útját állja az a körülmény, hogy az alsóbb, sűrűbb levegőben fellépő nagy súrlódás folytán olyan méretű gépeket kellene igénybe venni, amelyek összehasonlíthatlanul nagyobbak, mint a minőket jelenleg alkalmazni szoktak.

Brenner Walter német feltaláló azonban azt véli, hogy 9-10 kilométer magasságban a levegő már oly ritka, hogy a megkívánt gyorsaságnál fellépő ellenállás, ott már sokkal kisebb lévén, mint lent, nem akadályozná meg a terv kivitelét. Oly nagy magasságban persze úgy a gép motorjai és az utasok számára is légkompresszorral sűrített levegőről kell gondoskodni, hogy a nyomás ne legyen kisebb, mint idelent, úgyhogy az ilyen repülőgépnek légmentesen elzárhatónak kell lennie.

Brenner tervei szerint a repülőgép teste és a szárnyak igen könnyű, úgynevezett duraluminiumfémből készülnének. Az utasok kabinjai a szárnyakba vannak tervezve, és az elülső oldalon üvegablakok lennének. A kezelőszemélyzet, továbbá pótfülkék utasok számára és a poggyászkamra a törzsben vannak. Noha a gép monoplánnak van tervezve, az effajta gépektől eltérőleg két kis pontonszerű szárny von lent jobbról és balról, amelyek kiegészítik a hordfelületet.

A feltaláló arra alapította tervét, hogy a közönséges repülőgépeknél a motor erejének legnagyobb részét a levegő ellenállásának legyőzése veszi igénybe. Ha azonban a gép a fentjelölt magasságban repül, akkor - szerinte - meglehet kétszerezni a gyorsaságot anélkül, hogy több tüzelőanyagot kellene fogyasztani és így közönséges gépeket lehet alkalmazni.

A gépre három motor van tervezve: egy elől, kettő pedig hátul. Aki ezen a gépen utazik, bizonyos időben különös jelenségeket észlelhet. Például: ha a gép június utólja felé reggel 4 órakor indul Írországból Amerikába, az utas éppen látja a napfelkeltét. Tizenötórai út után odaérkezve, ott még csak délután 1 óra lesz, s mivel a nap este 8-kor nyugszik, 22 órán át láthatja a napot az égen, és hogy az órája jól mutasson, az úton minden órában 24 perccel vissza kell igazítania.

Mivel pedig a reggeli és az esti szürkület mintegy 1-1 óráig tart s az utasnak reggel 3 órakor úgyis fel kell már kelnie, azon a napon a nappala csaknem teljes huszonnégy óráig tart. Ha pedig december vége felé délután 4 órakor indul a gép Írországból, mikor a nap éppen lemegy, Amerikába érkezve, ott éjfél után 1 óra lesz, s mivel a nap csak reggel 8-kor kel, 22 óra hosszal tart az utas éjszakája.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98