Dtum
Login with Facebookk
1927 | Szeptember

Háromezer dollárt kapott – hat dalért

Háromezer dollárt kapott – hat dalért egy fiatal magyar komponista


Érdekes utat járt be Bécsben egy fiatal magyar zeneszerző, Nádas Ferenc, akinek neve rövidesen ismertté lesz Amerikában, talán hamarabb, mint nálunk. Egy amerikai zeneműkiadó ugyanis nemrégiben kötötte le néhány dalát egészen fantasztikus honoráriumért.


Nádas Ferenc már gyerek korában is állandóan foglalkozott zeneszerzéssel. Eleinte csupán naturalisztikus alapon írt apró dalocskákat, inkább a maga és társasága kedvtelésére. Tulajdonképpen bankembernek készült és hosszú ideig nem is gondolt arra komolyan, hogy hivatásos zeneszerző váljék belőle.


Ugy rémlik azonban, a tehetség olyan, felsőbb hatalomtól az emberbe elvetett szikra, mely minden külső erő ellenére, de sokszor magának a szóbanforgó egyéniségnek az akarata ellenére is kicsírázik és a maga virágait bontja ki.


A fiatal Nádas Ferenc 1922-ben Bécsben telepedett le a polgári elfoglaltsága mellett, úgy mint eddig is, tovább komponálta zongoráján a dalokat, mígnem érdekes módon az 1924-ről 1925-re virradó Szilveszter éjszakája hozta meg élete döntő fordulatát.

 

Ezekben az órákban egy nagykereskedő házánál volt hivatalos, ahol a bécsi művészvilág ismert tagjai között jelen volt többek között Stöhr professzor is, a Wiener Musikakademie ismert tanára. A házigazdának az volt a terve, hogy minden jelenlévő adjon valamit elő a megrendezendő házi műkedvelő kabarén.

 

Nádasnak, akiről senki sem tudta, hogy zenét csinál, egy fiatal hölggyel együtt valami tréfás dialógot kellett volna előadnia. A hölgy azonban mindenáron énekelni szeretett volna és véletlenül megkérdezte Nádastól nem tud-e számára valami jó énekszámot.

 

Nádas erre, anélkül, hogy sejtelme lett volna a vendégek névsoráról, egykedvűen jegyezte meg, hogy van két-három dalocskája, magyar szövegre, kéznél, ami talán megfelelő lesz. A hölgy anyai ágon magyar lévén, jól tudott magyarul s minthogy a három dal megtetszett neki, Nádas kíséretével el is énekelte azokat Szilveszterkor. A jelenlévő Stöhr professzor a három dal eléneklése után szerződést kötött vele, s megvette dalait.

 

Innen indult el az ifjú zenei karrierje, amely méltán elismert a világ minden táján.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98