Dtum
Login with Facebookk
1928 | Január

Röntgenvizsgálat a nyomozómunkában

Kitünő szolgálatokat tett és tesz a röntgenvizsgálat a vámhatóságok mellé beosztott detektíveknek, a csempészek ellen folytatott küzdelemben. A newyorki kikötőben szolgálatot teljesítő vámőrségnek feltűnt egy ifjú, csinos hölgy, aki igen gyakran tette meg az utat Európába és vissza.

 

Maga a gyakori utazás még nem is lett volna olyan feltűnő dolog, hogyha a fiatal dáma Amerikába érkezése alkalmával nem szorongatott volna minden alkalommal más és másfajta ölebet. Nyiltan fellépni ez egyszerű gyanúok alapján nem igen volt tanácsos a különben igen előkelő hölgy ellen, de amikor legközelebb ismét új kutyával szállt partra, az egyik detektív felszólította, hogy legyen szíves és fáradjon egy pillanatra poggyászai ügyében az irodába, adatbevallás címén szóval tartották, a künn álló detektív pedig rohant az ölebbel a Röntgen-szobába, ahol a kutyust átvilágították és Röntgen-felvételt készítettek róla.

 

Néhány perc műve volt az egész és a detektív már is visszaszaladt a kutyussal az iroda ajtaja elé, ahol ezután sértetlenül adta át örvendező úrnőjének, amikor az végre elhagyhatta a vámhivatalt. A dolog azonban nem ért itt végett, mert a hölgy nyomába két detektív szegődött és egy pillanatra sem tévesztették el szem elől, míg ki nem derült, hogy a szálak New-York egyik legelőkelőbb drágakőkereskedőjéhez vezetnek.

 

A Röntgenátvilágítás és fénykép ugyanis elárulta, hogy az öleb gyomrában és a fülüregében, valami vékony fémtokban elrejtett tárgyak vannak. Amint a letartóztatás után a hölgy és megbízója bevallották, rendszeres és jól jövedelmező drágakőcsempészetet folytattak Európa és Amerika között.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Magyar ált. kőszénbánya részvénytársulat lefolyt évéről Magyar ált. kőszénbánya részvénytársulat lefolyt évéről
Az elmult évben a társulat bányái fokozottabb tevékenységet fejtettek...
Új-Guinea átkutatása
LUMHOLTZ KÁROLY norvég tudós azt tervezi, hogy Új-Guinea szigetét...
Damokles kardja Damokles kardja
E komor hangzású japán szó. Busido, férfibecsületet jelent, a japán...
A tolvaj és az időjárás A tolvaj és az időjárás
Rossz nyarunk volt. Ama bizonyos legöregebb emberek sem emlékeznek...
Ugrósánc-avatás – A Magyar Sí-szövetség jubiláris versenye Ugrósánc-avatás – A Magyar Sí-szövetség jubiláris...
Tízesztendős fönnállását ünnepelte a Magyar Sí-szövetség vasárnap és...
Egy hipnotizőr milliós szélhámossága Egy hipnotizőr milliós szélhámossága
A Zuglóban a Róna-utca 22. sz. alatt lakott Felber Lajos volt...
Spektralananalysis Spektralananalysis
Mióta az emberek élvezik a nap áldását, reménykedve és bizakodva...
A kultúra diadala A kultúra diadala
Afrikában a szerecsenek hazájában, a hol még oly sokan vannak azok a...
Százötven nyilast három autobuszon előállítottak Százötven nyilast három autobuszon előállítottak
Vasárnap este az Erzsébet és József körúton nagy feltűnést keltett...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98