Dtum
Login with Facebookk
1928 | Július

A buza és a liszt ára mélypontig esett vissza

Az idei gabonatermés a viszontagságos időjárás után is kitünő lesz.
Az aratás az ország minden részében folyik, sőt számos helyen már a megkezdett cséplés eredménye is igazolja, hogy a buzatermés ugy minőségileg, mint mennyiségileg felülmulja a várakozást. 

Miután a szomszédos államokból is kedvező hirek érkeznek a termésről és az egész világpiacot irányitó amerikai tőzsdék, elsősorban Csikágó, sem mutat áremelkedő tendenciát, az uj buza ára mindenütt olcsóbbodik. 

Nálunk néhány héttel ezelőtt 30 pengő fölött jegyezték a julius-augusztusi buzát és ez az ár máig teljes 2 pengővel csökkent mázsánként, ami több mint 7%-os áresésnek felel meg. Ez az árcsökkenés nagyon jelentékeny, ha figyelembe vesszük, hogy a termelési és munkabérköltségek az utóbbi időben egyáltalán nem olcsóbbodtak. 

A buzaáresés maga után vonta természetesen az uj liszt olcsóbbodását, a lisztpiacon a nagy verseny és a bessztendencia folytán 49.50 pengőről 44.50-ig esett vissza a nullásliszt ára. Hasonlóképpen csökkentek a főző- és kenyérlisztárak és a malmok most is sok árut kinálnak eladásra. A buza, liszt és kenyér áralakulása döntő befolyással van az egész közgazdasági életre. 

Az OMGE egyik vezetője a buza áralakulásáról a következőket mondotta A Reggel-nek: 
– Kétségtelen, hogy az idei gabonatermés a közepesnél jobb és hozam tekintetében fölülmulja a tavalyi eredményt kenyérmagvakban, azonban számos helyen sulyos károk voltak, amelyeket nem szabad figyelmen kivül hagyni. A most megindult nagy kinálat buzában ármérséklő tendenciát eredményezett, azonban a 28 pengős egységár alá alig kerülhet a buza, miután a termelési költségeknél egyáltalán nem tapasztaltuk az egész gazdasági év alatt semmiféle olcsóbbodást. 

A malmok álláspontját Katona Zsigmond, a Fővárosi Malomegyesület alelnökének nyilatkozata világitja meg: 
– A lisztárak visszaesése máris nagyon jelentékenynek mondható. A nullás liszteknél 5 pengő mázsánként, ami annak az eredménye, hogy a malmok egymás között óriási versenyt fejtenek ki és a konkurenciát akarják megelőzni az olcsóbb árak kalkulálásával, illetve a folytonos árengedmények életbeléptetésével. A mai buzaárak mellett a lisztárak elérték a mélypontot és alig hihető, hogy további jelentősebb ármérséklést várjanak a szakemberek. 

A lisztkereskedők egyesületének elnöke: Pick Illés ezeket mondta: 
– A közönség bizonyára figyelemmel kiséri, hogy az uj lisztárak szinte napról-napra esnek, azonban ma az olcsóbbodást még nem tapasztalhatja, mert az uj liszt még nincs itt. De most már rövidesen uj liszttel fog a közönség főzni és akkor, amikor oly kevés téren lát olcsóbbodást, bizonyára örömmel veszi azt tudomásul, hogy a legfontosabb élelmiszer ára csökken. Tavaly ebben az időben, napokkal az uj lisztnek a piacon való megjelenése előtt a nullás liszt ára 19 pengő volt, mi most 14.50! A békebeli viszonyokhoz nem lehet hasonlitani az árakat, mert akkor a malmok teljes őrlési kapacitásukat kihasználták és nem volt forgalmi adó sem. 

A pékek ipartestületének alelnöke: Holndonner Ferenc igy nyilatkozott: 
– A Pékipartestület szombaton tartotta első ülését az uj lisztnek a piacon való rövides megjelenésével kapcsolatban. A malmoktól ugy értesülünk, hogy az uj lisztet előreláthatóan julius 25-én fogják szállitani és a Pékipartestület külön bizottsága addig meg fogja állapitani az uj lisztből készülő kenyér és sütemények irányárát az egész szakma részére. 

Az uj liszt lényegesebb olcsóbbodása ellenére sem lehet számitani nagyobbarányu ármérséklésre, mert még nem tudjuk, mi lesz az indulás napján a liszt ára és a munkabérek, meg a faárak egyáltalán nem olcsóbbodtak, sőt drágultak. Egy kilogram lisztből 23 zsemlye készül, már most a 6-8 fillérrel olcsóbb liszt nem jelenthet nagy summát akkor, amikor – a fakartel drágit.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98