A bölcsőde költségeit az Első Pesti Bölcsőde-Egyesület tagjai fedezik, akik önzetlen munkásságukkal és szeretetükkel sok család gondját és nyomorúságát megenyhítik. Valamikor híresek voltak a pesti Bölcsőde bálok. Főhercegek és főhercegnők ropták itt a táncot és ennek mindig megvolt a hatása: pár ezer forint jutott az intézetnek.

De kellett a pénz, mert egész esztendőben nagyon sok „tejbegrizt” ettek meg az apróságok, sok pénz kellett a pettyes ruhácskákra és a kis ingecskékre.

És az ember el sem hiszi, amikor ebben a nagy hideg városban, a még hidegebb emberek között jár, hogy a régi szép idők elmultával még mindig vannak emberek, akik Marbeau emlékét ápolják és a szegény pesti gyereket gondozzák, hogy vannak még emberek, akik lótnak-futnak, fáradoznak, hogy a tejre, grizre, ruhára és a tüzelőre pénzt szedjenek össze. Egy komoly, bölcs plébános, néhány nemeslelkű férfi és két-három érzőszívű urinő elintéz és megszerez mindent.

Megint este van… A februári este ráteríti fekete leplét a Józsefváros zeg-zugos uccáira. És újra megindul az anyák vándorlása a „Krés” felé, ahol kis gyermekeik álmosan, bóbiskolva várnak rájuk. Az anyák elvégezték napi munkájukat, a gyermekek is napi játékukat.

A bölcsőde üres lesz és a hosszú folyosókon üres termekben csak kedves nővérek járnak-kelnek.
Aztán néha mégis ott marad egy apróság éjszakára. Az anyja nem jelentkezett érte, mert valami baja történt.

Apró és nagy tragédiákkal van tele az élet... Olyan tragédiákkal, amelyekről az újságok talán meg sem emlékeznek, de súlyosabbak minden öngyilkosságnál.