Dtum
Login with Facebookk
1928 | Szeptember

Tavernari nagyszerű taktikával legyőzte Peltzert és Barsit

Raggambi megjavította a 220 yardos és beállította a 200 méteres rekordot. – Facelli győzelme a 110 méteres gátfutásban és a hármasugrásban. – Peltzer kettős vereségéért az 1500 méteren kivívott győzelmével kárpótolta magát.

Szombat este óta csaknem szünet nélkül szakadt az eső, sőt vasárnap délután, ráadásul, még hűvös őszi szél is kellemetlenkedett, nem csoda, ha az atlétikai sport fanatikusai gyér számban jelentek meg a margitszigeti sporttelepen, a MAC őszi nemzetközi atlétikai viadalának második napján. Rosszul tették, mert a verseny nívós sportot és izgalmas küzdelmeket hozott.

A 36 órás eső ellenére a pálya meglepően jó állapotban volt, habár a salak erősen fölázott és alaposan igénybe vette különösen a futók fizikumát. A legtöbb versenyszámban így is pompás eredményeket értek el nemcsak a győztesek, hanem a helyezettek is, sőt a 220 yardos gátfutásban Raggambi egyik legrégibb rekordunkat javította meg.

Teljesítménye annál inkább elismerésre méltó, mert a 220 yardos verseny előtt már a 100 yardos Király-díjban is indult és győzött. A 220 yardos rekordot 1914 óta Szerelemhegyi Ervin tartotta 22.4 másodperccel és habár azóta sokan kísérelték meg a rekord megdöntését, ez csak most sikerült a BBTE jeles sprinterének, aki 200 méteren Hajdu Sándor 22 másodperces rekordját is beállította.

Részletes eredmények:
100 yardos síkfutás (Király-díj). I. előfutam: 1. Raggambi István (BBTK) 10.6 mp. 2. Solt Tibor (BSE) 10.8 mp. 3. Balázs Jenő (KAOE) 10.8 mp. II. előfutam: 1. Sugár István (KAOE) 10.6 mp. 2. Rózsahegyi Gusztáv (MAC) 10.7 mp. 3. Odri Antal (BBTE) 10.8 mp. Döntő: Raggambi István (BBTE) 10.1 mp. 2. Solt Tibor (BSE) 10.3 mp. 3. Rózsahegyi Gusztáv (MAC) 10.4 mp.

Távolugrás.
1. Püspöki Tibor (MAC) 6.68 m. 2. Orbán Ferenc (KEAC) 6.53 m. 3. Tary József (MAC) 6.40 m. Püspöki negyedik ugrásával nyeri meg a versenyt. Orbán föltűnő ruganyosan, de rossz stílussal ugrott.

800 méteres síkfutás. (Horvátovich-vándordíj.) 1. Tavernán Ettore (Modena) 1 p. 55.4 mp. 2. Peltzer Ottó dr. (Stettin) 1 p. 55.8 mp. 3. Barsi László (BBTE) 1 p. 55.9 mp. Indult még: Farkas Ferenc (MTK)

Tavernari és Peltzer föltűnően idegesek a startnál, sőt a német világrekorder az első startnál ki is ugrik. Érvényes indulás után a belső pályán indult Barsi áll a mezőny élére, mögötte Peltzer. Farkas és Tavernari. 200 méter után a külső pályán Barsi mellé nyomul.

400 méterig (61 mp.) nem változik a sorrend, a következő száz sem hoz változatosságot, 300 méterről a cél előtt azonban Tavernari az utolsó helyről szempillantás alatt az élre kerül. Mire Barsi és Peltzer ráeszmél, az olasz már 10 méter előnyt szerzett, amit a nehéz talajon lehetetlen ledolgozni.

A célegyenesben Barsi és Peltzer külön versenyt fut és mig Tavernari energikusan finiselve 3 méterrel győz. Peltzer az utolsó méterekben Barsit fél méterrel a harmadik helyre utasítja.

Súlydobás. (Államdíj) 1. Darányi József (MAC) 14.56 m. 2. Bácsalmási Antal (BEAC) 13.32 m. 3. Egri Kálmán (MAC) 13.04 m. Darányi dobásai 13.72. 14.41. 14.45 és 14.56. Bácsalmási harmadik. Egri hatodik dobásával éri el a legjobb eredményt.

Hármasugrás.
1. Facelli Luigi (Milano) 13.67 m. 2. Bottlik Béla (BEAC) 13.18 m. 3. Jeney Gábor (LASE) 12.74 m. - Facelli a következő versenyére való tekintettel csak kétszer ugrik (13.29 és 13.67.)

110 méteres gátfutás. (Szokolyi-vándordíj.) 1. előfutam; 1. Püspöki Tibor (MAC) 17.4 mp. 2 Facelli Luigi (Milano) 17.8 mp. Göndör Ferenc (MOTE) föladta. II. előfutam: 1. Kollmann János (SzSe) és Boros Jenő (KEAC) holtversenyben 16.8 mp. 3. Bajor Béla (BSE) 17.4 mp. Döntő 1. Facelli Luigi (Milano) 15.6 mp. 2. Boros Jenő (KEAC) 15.9 mp. 3. Kollmann János (SzSE) 16.6 mp.

220 yardos síkfutás (József kir. herceg díja.) I. előfutam: 1. Paitz János (BEAC) 24.3 mp. 2. Odri Antal (BBTE.) 24.4 mp. 3. Buday József (MAC) 24.5 mp. II előfutam: 1. Raggambi István (BBTE.) 23.7 mp. 2. Sugár István (KAOE) 24 mp. A másodiknak beérkezett Farkas Károlyt (BKAC) pályaelhagyás miatt diszkvalifikálták. Döntő: 1. Raggambi István (BBTE) 22.1 mp. (Országos rekord!) 2. Paitz János (BEAC) 22.8 mp. 3. Odri Antal (BBTE) 23 mp. Sugár (KAOE) nem indult.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Dr. Peltzer Ottó a kiváló német atléta a gát fölött Facelli olasz atléta
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98