Dtum
Login with Facebookk
1929 | December

A frankpör elitéltjei kegyelmet kapnak a kormányzótól

A sok vihart fölvert frankügy a húsvéti ünnepek előtt elérkezik utolsó állomásához. Töreky Géza törvényszéki elnök tanácsa napokon át foglalkozott a frankpör elitéltjei megkegyelmezésének kérdésével azon kormányzói elhatározás alapján, amely március elsején, Horthy Miklós kormányzóvá választásának nyolcadik évfordulóján jelent meg és széleskörű amnesztiát nyújt a különböző büncselekmények miatt elitéltek részére. A Töreky-tanács az amnesztiarendeletnek megfelelően elhatározta, hogy a törvényszék hivatalból, zárt ülésben még e héten meghozza végzését a frankhamisitási bünügyben.

 

Teljesen beavatott helyen kijelentették munkatársunkelőtt, hogy a legfelsőbb elhatározás 1.7. pontja alapján az amnesztiát a frankpör valamennyi szereplőjére lehet alkalmazni és a biróság Windischgrätz Lajos herceget, Nádasy Imrét és társaikat kegyelemre méltóknak fogja nyilvánitani, mivel cselekményüket politikai indokból követték el. A törvényszék tanácsa ezt a végzését, amely megföllebbezhetetlenül dönt az amnesztia alkalmazása felől, közölni fogja az igazságügyminiszterrel, aki az ügyészség utján értesiti az elitélteket. Ismeretes, hogy a frankhamisitás miatt elitéltek közül herceg Windischgrätz és az ügy összes katonai és polgári szereplői szabadlábon vannak, csupán Nádasy Imre tölti három és félévi büntetését a hartai fegyházban.

Az Igazságügyminiszter tehát a törvényszék kegyelmi határozatának kézhezvétele után nyomban intézkedni fog, hogy a volt országos főkapitányt szabadonbocsássák. A kormányzói kegyelem gyakorlása csupán négy hónappal röviditi meg Nádasy fegyházbüntetését, mert a volt főkapitány augusztus 21-én amugy is kiszabadult volna, mivel büntetésének háromnegyedrésze akkor jár le és ezért öt a törvény értelmében, miután fogsága alatt kifogástalanul viselkedett, amnesztia nélkül is szabadlábra helyezték volna.

Viszont Windischgrätz herceg számára nagy könynyebbséget jelent a kormányzói kegyelem, mert a herceg, akit négyévi börtönre itéltek, csupán tizenegy hónapot töltött letartóztatásban, azután betegsége miatt két hónapra ideiglenesen szabadságolták s ezt a szabadságot időnként meghosszabbitották. Windischgrätzre tehát több mint háromévi börtönbüntetés nehezedett, amelyet az amnesztia folytán nem kell kitölteni.

E pillanatban még nem tudni, hogy a kegyelem, amely a szabadságvesztés büntetése alól a frankügy összes vádlottait mentesiti, kiterjed-e a mellékbüntetésekre is, nevezetesen a pénzbüntetésekre, a politikai jogok fölfüggesztésére és a hivatalvesztésre. Jogászkörökben az a vélemény, hogy a Töreky-tanács a kegyelmet ebben az irányban is gyakorolni fogja és Windischgrätznek s Nádasynak 10 évi hivatalvesztését és politikai jogaiknak fölfüggesztését is megszünteti.

Windischgrätz és Nádasy védői, Erdélyi Sándor, Gál Jenő és Ulain Ferenc, azt az információt kapták, hogy Töreky elnök a törvényszék kegyelmi végzését legkésőbb nagypénteken aláirja, az iratokat még aznap megküldi az igazságügyminiszternek, aki sürgősen intézkedni fog, hogy az ügyészség szombaton délelőtt kézbesitse Nádasy Imrének a kegyelmi határozatot. A volt országos főkapitány tehát nagyszombaton délben elhagyja a hartai fegyházat és a húsvéti ünnepeket már családja körében tölti.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nádosy Imre Töreky Géza Horthy Miklós
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98