Dtum
Login with Facebookk
1929 | December

A Pallavicini-féle bűnügyi adatok részben Sigray gróftól származnak

Politikai körökben arra számítanak hogy a Pallavicini-féle vádak tisztázása, valamint a Friedrich-féle vacsora és a szilveszteri szoaré résztvevőinek kihallgatása fordulatot jelenthet a frankhamisitás ügyének földerítésében. Tekintettől arra, hogy Pallavicini őrgróf legutóbb megtagadta vallomását, rövid időn belül intézkedés történik abban az irányban, hogy a nemzetgyülés függessze föl mentelmi jogát.

Munkatársunk beszélt ebben az ügyben Scitovszky Béla házelnökkel, aki a következőket mondotta:
- Az ügyészség az az átirata, amelyben Pallavicini őrgróf mentelmi jogának fölfüggesztését kéri, még nem érkezett meg a nemzetgyülés elnökségéhez. Amennyiben ez az átirat hamarosa megérkezik, semmi akadálya sincs annak, hogy a mentelmi bizottság még a parlamenti szünetben állást foglalhasson természetesen viszont, hogy a kiadatás a mentelmi bizottság előterjesztésére csak házhatározattal történhetik meg, másszóval végzetes döntés ebben az ügyben csak jövő hét keddjén történhetik.

Ellenzéki körökben Pallavicini vallomásának nagy fontosságot tulajdonítanak és ugy tudják, hogy a Pallavicini-féle adatok egy része tulajdonképen Sigray Antal gróftól származik, akinek Windischgrätzék szilveszteri szoaréján Iwreeic Windischgrätz olyan közléseket tett, amelyeknek bebizonyulása nagy mértékben csökkentené a herceg büntetőjogi felelősségét.

Szükségesnek tartottuk, hogy ezekben az ügyekben gróf Sigray Antalhoz forduljunk fölvilágosításért, aki a következőketmondotta:
- A Friedrich-féle vacsorán nem voltam jelen, ugy, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban nem is kaphatok idézést a rendőrségre. Ami viszont herceg Windischgrätz szilveszteri szoaréját illeti, ezen családommal együtt csakugyan részt vettem és Windischgrätz tett is nekem a frankhamisitás ügyivel kapcsolatban bizonyos kijelentéseket. Az illetékes hatóságok kivánságára bármikor hajlandó vagyok ezekről a kijelentésekről vallomást tenni, eddig azonban még idézést nem kaptam.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Pallavicini György őrgróf Sigray Antal
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98