Dtum
Login with Facebookk
1931 | Április

Hevesi Sándor - Helvey Laura (1852-1931)

Egy fejezet a magyar színjátszás fejlődéséből


Eltemettük Helvey Laurát és nem sokan temettük. Első temetésén, amikor 912-ben, idő előtt véglegesen lelépett a színpadról (rövid vígszínházi szereplése egy magyar melodrámában s Nemzeti Színházbeli megjelenése boldogult Tóth Imre jubileumán semmikép sem érinti ezt a véglegességet), jóval többen voltunk, de azoknak is csak egy része tudta már, ki volt Helvey Laura. A színész fejére nem fon koszorút az utókor, - írta Schiller, egy boldogabb civilizáció eresze alatt.

 

A magyar színész fején a jelenkornak a koszorúja is elhervad. Mi cikkeket és tanulmányokat írunk valaki mellett, vagy valaki ellen, de vajmi ritkán írunk cikket valakiről. És ennek a magyar módszernek legjobban a színész adja meg az árát, mert az ő alkotása a kor futóhomokjába írt rajz, amelyet csak az irodalom örökíthet át az utókorra. A Helvey Lauráról írt nekrológokban nem nagyon ütköztek ki a körvonalak.

 

A legtöbb azt állapítja meg róla, hogy finom volt (holott épp oly kevéssé volt finom, mint Réjane), szalonhölgy volt, úridáma, szóval pontról-pontra, vonásról vonásra azt, ami tökéletesen illik Lánczy Ilkára s részben fedi Prielle Kornéliát. A nekrológokban Helvey Laura képe - ahogy az fotográfiákkal szokott történni, feltűnően hasonlít mások képéhez, de attól tartok, nagyon kevéssé hasonlít önmagához.

Ki volt ez a színésznő, aki Márkus Emilia előtt ünnepelt drámai primadonnája volt a Nemzeti Színháznak s aki magánéletének tragikus konfliktusai ellenére is, amelyek a nyolcvanas évek közvéleményét mélyen elkedvetlenítették, s árnyékot borítottak a színésznő népszerűségére: mégis visszavonulása pillanatáig meg tudott maradni a legelső sorban?

 

Mit hozott ő a Nemzeti Színháznak, ahova hamar jutott be, de nehezen, mert egy jó barátjának följegyzése szerint már a Színművészeti Akadémián is (amelyet akkor még Színi Tanodának neveztek) inkább kellemetlen feltűnést keltett nem éppen sima egyéniségével, kevéssé simulékony hangjával, egész konvenció-ellenes modorával és viselkedésével, melyet nem tudtak betörni az iskola jármába?

 

Volt benne valami idegenszerűség, érdesség, prózaiság, reálitás, amely elütött az akkori színész-iskolázás kötelező szép formáitól s a beszédjén keresztültört valami kozmopolita hang, amely idegenül hangzott az akkori színpadon, sőt még később sem vált egészen szokottá.

Hogy ezek a vonások és tulajdonságok mit jelentettek, az csak pár év multán derült ki a Nemzeti Színházban, ahova Szigligeti Ede szerződtette, állítólag hosszú habozás után, s ahol Paulay keze alatt fejlődött ki Helvey Laura, azon a sok francia drámán, amely Dumas, Augier, Sardou, Feuillet, Pailleron jóvoltából a nyolcvanas évek során elárasztotta az ország első színházát. Az új francia drámákban senkisem állott meg olyan biztosan és erősen, mint Helvey Laura, akinek idegenszerűsége és különössége s a magyar színpadon addigelé szokatlanúl éles drámai fiziognómiája ezekben a szerepekben vetette el végleg inkognitóját.

 

Most már letagadhatatatlanul bizonyos volt, hogy az új színésznő korszakalkotó jelenség a magyar színjátszásban, mert ő vele jelent meg a magyar színpadon először és teljesen a nagyvárosi asszony típusa. Az, hogy nyelveket kitűnően tudott, hogy valósággal falta a francia és angol regényeket, hogy a nagy bemutatókra kiutazott Párizsba s hogy a ruháit is ott csináltatta, hogy imádta az operát s kicsibe múlt, hogy nem operaénekesnő lett belőle, hogy a magánéletében teljesen társaságbeli nő volt, minden társadalmi kérdés izgatta és érdekelte, hogy minden nagyképűség és kék harisnyáskodás nélkül erősen intellektuális karakter volt: mindez csak Ťdísze és boglárať volt az ő nagyvárosi asszonyvoltának, amelyet a kiegyezés után rohamosan, szinte idegesen fejlődő Budapest állandóan táplált és nevelt.


A nagyvárosiasság az ő területe s egész színjátszásának korlátja és határa egyúttal. A jómódú polgárasszonytól a vérbeli hercegnéig mindent kitűnően játszott - ezen innen vagy túl semmit. Stuart Máriában Jászai skót királynéja mellett (akiből természetszerűen minden asszonyi lágyság hiányzott) ő játszotta Erzsébet királynét keményen, érdesen, de meggyőződés helyett az akkori színjátszó iskola túlnyomóan retorikai eszközeivel. És még a játékánál is nagyobb árulója volt ebben a szerepben - az öltözéke. Nem tudott vele összenőni.

 

 

Olyan volt, mint egy mai grófné, aki álarcosbálra öltözködik. Holott a modern darabokban öltözködése is szenzációsan hatott, mert folytatása és kifejezése volt a karakternek. A klasszikusokban nem tudta levetni modern eleganciáját, nagyvárosi miliőhöz kötöttségét, nagyúri determináltságát. Erzsébet királynéhoz nem elegáncia kell, mert egy ilyen királyné sohasem elegáns, hanem hol olyan közönséges, mint egy markotányosnő, hol olyan fönséges, mint egy istenszobor. Ez az, amit Jászai Mari tökéletesen tudott és Helvey Laura sehogysem.

 

Viszont a Nemzeti Színházban Lady Windermere legyezőjében Helvey Laura lett volna az igazi Mrs. Erlynne és A létért való küzdelemben az igazi Padovani hercegnő. A nagyváros annyira a vérében volt, hogy soha senki kalandornőt a Nemzeti Színházban nem játszott olyan élethűen és a humornak és a könnyelműségnek azzal a megvesztegető bájával, mint Helvey Laura. Dumas egykor oly híres Clémenceau-jában Márkus Emilia fascináló Izájának ő volt az édes mamája, Dobrovszka grófnő.

 

Az egyik jelenetben keres valami írást a tárcájában s a cédula helyett - zálogcédulát húz ki belőle. - Jaj, nem, - mondja - ez a zálogcédula. Az egész nézőtér morajlott e mondat után, - mert Helvey hangja és arcmozdulata mögött ott volt a kéteshírű arisztokrata asszony egész küzdelmes és könnyelmű élete, a kalandornő mögött ott volt az egész nagyvárosi miliő.

A nagyvárosi asszony típusához tehetségén és szerencsés külső adottságain kívül (az orgánuma nem tartozott ezek közé), három nagy kvalitás volt benne: kultúra, elmésség és humor s ezen a területen találkozik Prielle Kornéliával, akiben szintén megvolt ez a három tulajdonság, de aki mind a hármat állandóan enyhítette, titkolta, takarta s pasztellszíneivel alakjait mindig egy poétikus régióba emelte, úgy hogy Duse előtt talán egész Európában ő volt a legduseibb színésznő.

 

Helvey Laura, akinél jobblelkű kolléga, diszkrétebb urinő alig lehetett valaki, a színpadon az elmésséget marólugon szürte keresztül, életismerete néha gyilkos iróniában tört ki, nem enyhített, nem szépített, - inkább leleplezett. Ezért volt fenomenális öreg korában Wilde Oszkár angol arisztokrata-hölgyeiben s ezért esett el talán életének legnagyobb diadalától, hogy nem játszhatta el Bernard Shaw remekművében Warrennét, akinek alakja egész Európán keresztül Helvey Laura után kiabált.

 

Warrenné igazán a nagyváros terméke s ha egyszer a színpadon Helvey Laurával találkozhatott volna: ebből a legnagyobb művészi gyönyörűségnek kellett volna kivirágoznia. Helvey Laurában - akiben oly intenzív erővel élt a nagyvárosi asszony önismerete és kiábrándultsága: Warrenné szerepében együttvéve találta volna meg mindazt, amit Sardouban, Dumas-ban, Augierben és Csiky Gergelyben csak külön-külön tudott színpadra eleveníteni.

De fölmerül egy kérdés, azzal kapcsolatban, amit föntebb mondottam, hogy tudniillik a klasszikus irodalom idegen terület volt Helvey Laura számára, mert hiszen ennek a nagy művésznőnek igen nagy sikerei fűződnek a vígjátéki irodalom legnagyobb klasszikusához: Molierehez. Helvey Laura volt Béline a "Képzelt beteg"-ben, Philaminte a "Tudós nők"-ben, Sotenvillené "Dandin György"-ben, Elmire "Tartuffe"-ben, s amit talán a főhelyen kellett volna említenem, éveken keresztül Célimene a "Mizantróp"-ban.

 

 

Ezek a szerepei egytől-egyig feledhetetlenek, a húszéves Célimene-től kezdve az ötvennél idősebb Sotenvillenéig. Miért volt ez az antiklasszikus színésznő oly ragyogó a klasszikus Moliereben. Az ellenmondás látszólagos s Moličre csak megerősíti mindazt, amit Helvey Lauráról, a nagyvárosi színésznőről és a nagyváros színésznőjéről mondottam. Az a XVII. századbeli Párizs, amelyből és amelynek Moličre a vígjátékait írta, ijesztően hasonlít a mai Budapesthez, vagy pontosabban: a mai Budapest ijesztően hasonlít az akkori Párizshoz.

 

Csak el kell olvasni az akkori párizsi hírlapokat (akkor nem ujságokat írtak, hanem pamfleteket, szintén névvel és névtelenül), látni kell a rágalom-hadjáratot Moličre és némely színésze ellen, az udvari és társadalmi intrikákat Racine ellen, a színre nem került vagy sikertelen drámaszerzőknek tébolyító viaskodását sikeres kollégáikkal, az irodalmi kotériák cselszövényeit, a dilettánsok harcait, az arisztokraták szerelmi viszonyait, a kierőszakolt sikereket és kierőszakolt bukásokat, - s akkor meg fogjuk érteni, hogy Helvey Laura otthonosan érezte magát Moliere világában.

 

Célimčne, a könnyelmű és nagystílű coquette, Elmire, a dúsgazdag párizsi polgárasszony épp úgy benne voltak az ő körében, mint Dumas filsnek vagy Oscar Wildenek bármely nőalakja. Moliere nagyvárosi valóságokat vitt színpadra, kendőzés nélkül, - s ez a kendőzetlenség volt az, amelybe Helvey Laura tehetsége belefogózott a moličrei vígjátékokban. A negyedszázados alakokban megtalálta saját magát - s így Moličre lett az ő egyetlen klasszikusa. Nem mellékes dolog az sem, hogy beszédjének egész dialektikája, amely a modern franciákon köszörülődött élessé és metszővé: Moličreben rátalált e dialektika igaz ősére.

Helvey Laurával egy nagy, magyar színésznő távozott el közülünk, ki egyúttal a 80-as és 90-es évek nemzetköziségét reprezentálta a Nemzeti Szinházban. Egy egész kultúr-korszak elevenedett meg benne a színpadon s legfőkép Budapestnek igazi nagyvárossá való átfejlődése. Ilyen értelemben bizonyos fokig - ő volt a kontra Blaháné, ellenlábasa a nagy magyarosító művésznőnek.

 

A különbség roppant élesen jelenik meg abban a becéző névben, amelyet a magyar közönségtől kaptak. Blaha Lujza "a nemzet csalogánya" volt, Helvey pedig az "isteni Laura". Ez utóbbiban érezni a várost, sőt a Nemzeti Kaszinó stílusát is, az egész akkori Budapestet. Hogy Helvey Laura inkább Budapest színésznője volt, mint az országé, - ezt az elmondottak után nem is szükséges tovább magyarázni.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98