Minden nap ezerszer is lejátszódnak előtted ezek a tünemények. De alig hiszem, hogy valaha is törted volna már a fejedet azon, mi az oka a víz ama különös viselkedésének, hogy minden áron gömbölyű cseppecskékké akar oszlani. Pedig, érdekes magyarázata van ennek. A víz felületi rétegében rejtélyes erő működik a parányi folyadék részecskék között.

Ha parányi folyadék részecskék között. Ha egy csepprevaló összegyűlik valahonnét, azonnal zacskószerűen összegöngyölíti, apró gömbbe tömöríti a csepp tartalmát. Ezt a különös erőt a tudomány boszorkánynyelvén felületi feszültségnek hívják.

Ugy kell elképzelni a dolgot, mintha a vizet egy végtelenül finom, átlátszó hártya borítana, melynek részecskéi szorosan kapcsolódnak egymáshoz és féltékenyen őrzik az alattuk lévő víztömeget. Olyan féltékenyen, hogy egyetlen vízrészecskét sem engednek szabadon, hogy megnedvesítse száraz bőrödet.

Ez a szilárd vízhártya tömöríti golyóvá a cseppet és gátolja meg, hogy csupasz bőrödön megtapadjon. Ezért pereg le cseppekben a víz a zsíros bőrről, a gyöngyvirág szirmáról, ahelyett, hogy megnedvesítené azt. Nem tapad, tehát nem is tesz nedvessé. Víz, amely nem nedvesít. Víz, amely száraz. Nem furcsa paradoxon-e ez?

Tévedsz azonban, ha azt hiszed, hogy mindez csak a szobatudósok teóriája s a felületi feszültség a valóságban nem is létezik. Végy egy teljesen száraz üveglapot s helyezd óvatosan egy tál vízbe. A felületi feszültség vagy ha úgy tetszik, a vizet borító finom hártya olyan erős, hogy a víznél jóval súlyosabb üveglapot nem engedi alásüllyedni s így az a felszínen lebegve marad. (Pénze, ha a lap előzőleg nedves volt vagy bedobtad a vízbe, avagy mozgattad a tálat, hártya átszakad és a mutatvány nem sikerül.)

Bizonyára többször volt már ilyen mutatványban részed, de talán egyszer sem töprengtél el annak furcsaságán. A felületi feszültség okozza, hogy a nem egészen teli pohár nedves felszíne homorú alakot ölt, a csordultig telt billikom szélein pedig felfelé domborodik.

A felületi feszültség olyan sajátos jellemvonása a folyadéknak, mint teszem az embereknek az arcuk vagy a hajuk színe. Ha például alkoholt cseppentesz egy bezsírozott üveglapra, nem képződik belőle olyan szép, pufók gömböcske, mint a vízből, hanem alaktalan folttá laposodik szét. Ez onnét van, mert az alkoholnak kisebb a felületi feszültsége.

Az alkoholcsepp felületén nem képződik olyan szilárd, összetartó hártya s nem változtathatja felületi feszültségét. Csak valami más anyagot kell feloldanunk benne s a finom hártya összetartó ereje tüstént meggyengül.

Elegendő egy kis szappan s a felületi feszültség annyira lecsökken, hogy a víz nem tud többé gördülékeny cseppekké tömörülni, hanem megtapad a kézen és benedvesíti azt. Ime, ez a magyarázata annak a már gyermekkorodban szerzett tapasztalatodnak, miért, könnyebb mosni és mosakodni szappanos vízben, mint tisztában.

Meg más furcsaságai is vannak ennek a fortélyos anyagnak. Fel kell azonban még hívnom figyelmedet arra az érdekes körülményre, hogy minő csodálatos átalakulást szenved néha két, egymástól teljességgel idegen test, ha véletlenül összekerül. Kölcsönösen megváltoztatják tulajdonságaikat s nem ritkán egy harmadik testté forradnak össze, mely az előző kettőtől teljesen elütő tulajdonságokkal bír.

Érdekesen bizonyítja ezt a víz és a homok esete. Van-e illanóbb, mozgékonyabb, szeszélyesebb valami a víznél? S van-e lazább, bizonytalanabb, gördülékenyebb anyag a porhanyós, finom homoknál? És íme: ha homokot vízzel keversz: állékony, szilárd massza keletkezik, amivel gyerekkorodban bizonyára elégszer megdobáltad pajtásaidat.

Hogy a víz és a homok legbensőbb keveredése milyen szilárd és áthatolhatatlan anyagot hoz létre, arra szép példa a daytoni tengerpart hullámmosta homokstrandja, melynek kőkeménységű felületén őrjöngve robogó autószörnyeteg mérik össze erejüket a sebességi világrekordért.