Dtum
Login with Facebookk
1932 | Január

Baeder Istvánnak, a Baeder- gyár fiatal aligazgatójának, eltűnését jelentette be a rendőrségen felesége, Stephani Ilona színésznő, akit a fiatal Baeder szülei ellenzése dacára vett el feleségül

Érdekes bejelentést tett vasárnap délelőtt a főkapitányság központi ügyeletén Baeder Istvánné, született Stephani Mona színésznő, aki férjével, Baeder Hermannak, az ismert Baeder illatszerárugyár igazgatójának fiával nemrég esküdött meg a férj szüleinek heves ellenzése ellenére.

ű
Baeder Istvánné, Stephani Ilona férje eltűnését jelentette be a rendőrségen azzal, hogy a 30 éves férje három nap óta nem tért haza Dohány utca 16. számu házban levő lakásukra és kérte a nyomozás megindítását és férje tartózkodási helyének földerítését. A nyomozást megindították, melynek során eljutottak Baeder István szüleihez is. Itt a detektívek azt a fölvilágosítást kapták, hogy Baeder István, aki a Baeder illatszergyár aligazgatója, nem tűnt el, hanem szabályszerű utlevéllel hosszabb külföldi tartózkodásra utazott.


Baeder Istvánné elmondotta, hogy férjének szülei miután tudomást szereztek házasságukról, mindent elkövettek, hogy elválasszák őket. Őt fölhívatták dr,Vadász Manó ügyvédhez és ott azzal próbálták a válási nyilatkozat aláírására kényszeríteni, hogy amennyiben annak aláírását megtagadná, férjét szülei a gyárból elbocsájtják és minden anyagi támogatást megtagadnak tőle. Ő azonban nem volt hajlandó a válásba beleegyezni- néhány nap mulva férje minden előzetes bejelentés nélkül nem jött haza többé közös lakásukba.

 

Az érdekes házassági bonyodalomnak és eltűnésnek további fejleményei lesznek, mert az elhagyott fiatalasszony detektívek útján akarja megállapítani férje tartózkodási helyét, hogy haladéktalanul utána utazzon. Vasárnap éjszaka beszéltünk Baeder Hermannal, a fiatal férj édesapjával, aki megerősítette, hogy fia nem tűnt el s legujabb információként azt hozta tudomásunkra, hogy fia szülei lakásán tartózkodik és rendesen ellátja hivatalát a gyárban.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98