Dtum
Login with Facebookk
1932 | Július

Rövidek

Münchenben tizenkétezer nemzeti szocialista vonult föl vasárnap – fehér ingben
Berlin, julius 3.
Münchenben, a város főutvonalán vasárnap délben 12.000 főnyi nemzeti szocialista rohamcsapat vonult föl. Hitler Adolf Rhön századossal autójában állva, fascista-módra: fölemelt karral fogadta hiveinek tisztelgetését. A nemzeti szocialista csapatok, nehogy München lakosságát ingereljék otthagyták barna ingüket és fehér ingben vonultak föl a bajor főváros utcáin. Nem is történt semmi incidens, a nagy izgalommal várt vasárnap baj nélkül mult el. Ellenben Essenből érkező jelentés szerint a Stoppenberg felé vezető uton a nemzeti szocialisták és a kommunisták két kisebb csapata megütközött egymással. Az összeütközésnek egy halottja és több sulyos sebesültje van.

Remény és reménytelenség

Pesten és vidéken, a kávéházakban, klubokban, vendéglőkben, vasutakon, minat annyiszor a multban, ujra egymást bóditják az emberek a lausannei lehetőségekkel, az ország minden célját, vágyát, reményét a hétvégi paktum politikai, gazdasági és pénzügyi következményeiben látják megvalósitva. Egyszóval csak hömpölyögjön tovább mai magyar életünk poshadt folyama, szortyogtassuk tovább kiégett, üres pipánkat, feküdjünk két vállunkra a kiégett tarlóra és lessük, mikor hull az érett gyümölcs a szánkba! Legyünk tovább külpolitikai és belpolitikai kokainizmus rabjai, széditsük egymást kába fantazmagóriákkal és közben ne cselekedjünk semmit és ne történjék semmi! Pató Pál kormányzatunk teljes mértékben megfelel ennek a vészes közfelfogásnak. Valósággal ünneprontásnak hangzik, ha a rekkenő hőségben az álomkóros rendszert rázni kezdjük és a boldogan szuszogóknak a fülébe kiáltjuk, hogy őszre majd elpárolog a fájdalomcsillapitó narkotikum a beteg ország szervezetéből és tizszeresen, százszorosan fogja érezni ujra a kétségbeejtő fájdalmakat és a reménytelenség ólomsulyát.

Friedrich István : „A vihar morajlását csak az nem hallja, aki ráül a fülére…”

Az este a keresztény ellenzék hatalmas tiltakozást rendezett a mai kormányrendszer ellen a városligeti Gregorics-vendéglőben, ahol ember-ember hátán szorongott, hogy meghallgassa a párt vezérét, Friedrich Istvánt.

 

Tauffer Gábor képviselő tetszéssel fogadott beszámolója után Friedrich beszélt:
- A mai rendszer - mondotta – a nyilvános választójog omladozó bástyáin ül és tehetetlenül nézi azt a nagy evolúciót, amely ma már minden irányban dübörög. A gazdasági válság, a pénzügyi krizis és a nagy szociális feszültségek mind előjelei annak a viharnak, amelynek morajlását csak az nem hallja, aki ráül a fülére. Szervezkedési és gyülekezési szabadság nincsen, ezért a társadalom nem tud politikailag megszervezkedni. A rendszer mai kényelméért föláldozza jobb jövőnket! Szerencsétlenek és rövidlátók, azok, akik még mindig halogatják a hamisitatlan népakarat érvényesülését. Ez katasztrófához fog vezetni! Azért kiáltom innen feléjük, hogy minél későbben fanyalodnak rá erre, annál magasabb áldozatokat fog ez kivánni éppen abból a nemzeti birtokállományból, amelyet pedig valamennyien át akarunk menteni a jövőbe. Uj szabadságharcot kell megvivnunk a népjogokért, a titkos választójogokért, a megmerevedett pártabszolutizmus, a korrupció és a reakció ellen.


Friedrich István végül bejelentette, hogy politikai barátaival még a nyáron beutazza az egész országot.

Országraszóló ellenzéki győzelem Kisvárdán
Osváth Pált, Gaal Gaston jelöltjét vasárnap 370 szótöbbséggel képviselővé választották.


Gyökeres rendszerváltozás előtt áll az ország! – hangoztatták sorra az ellenzéki képviselők az örömmámoros Kisvárda diadalestéjén.

Tizenkét halottja van az altonai utcai csatának
Berlin, julius 17.
Altonában éjfél felé ismét kiujult a kommunisták és a német nemzetiek utcai harca, amelyet a rendőrség sortüzei nem tudnak megfékezni. Attól tartanak, hogy a véres zavargások Hamburgra is átterjednek, amelyet csupán egy utca választ el Altonától. A kórházban eddig hét ember halt bele sérüléseibe, ugy, hogy a halottak száma immár tizenkettőre emelkedett.

Franciaország végleg lemondott a háboruról – mondja Paul-Boncour hadügyminiszter

Páris, julius 24.
Paul-Boncour francia hadügyminiszter vasárnap a francia tartalékos tisztek kongresszusán beszédet mondott és kijelentette, hogy Franciaország bebizonyitotta, hogy végleg lemondott a háboruról és hadseregét csupán saját biztonsága és védelme érdekében tartja fönn. A jövőben a védelem szervezését a francia külpolitikával kell összhangba hozni. Ennek a külpolitikának főcélja: a nemzetközi döntőbiráskodás kiterjesztése és a biztonság megjavítása. A fegyverkezési versenynek meg kell szünnie, helyette hozzá kell látni a fegyverkezés csökkentéséhez. A Franciaországnak nyujtandó biztonsági garanciáktól függ, hogy mit nyujthat Franciaország Ellenszolgáltatásként.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Náci fiatalok Pató Pál mint metafora Friedrich István Az altonai utcai harcok szintere Paul Boncour
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98