Dtum
Login with Facebookk
1932 | Május

Nagy harc indul meg a Társadalombiztositó Intézeti szolgáltatások leszállitása ellen

Károlyi miniszterelnöknek sürgősen kell döntenie az OTI sorsáról

A közönséget még mindig élénken foglalkoztatja a Társadalombiztositó Intézet elnökségének legutóbbi jelentése, amely az intézet tisztviselői karának müködésére vonatkozóan példátlanul sulyos megállapitásokat tartalmazott. Az intézet sorsának e jelentéstől függetlenül most már a legrövidebb időn belül el kell dőlnie, mivel az idei évre várható nyolcmilliópengős deficit komoly bonyodalmakkal fenyeget.

A normál státus 2370-ben állapitotta meg az intézet rendszeresitett alkalmazottainak a számát, ami azt jelenti, hogy az eddigi elbocsátásokon kivül még legalább 300 alkalmazottat kell elbocsátani, a nemrendszeresitett alkalmazottak közül pedig legaláb 75-öt.

A dologi kiadások csökkentésére már számos intézkedést léptettek életbe, de ennek ellenére fenyeget a nyolcmilliópengős deficit réme, amelynek födözetére az állam semmiesetre sem vállalkozhatik a mai időkben. A járulékokat nem lehet emelni és igy nincs kizárva, hogy végső szükség esetében számolni kell majd a segélyek, a szolgáltatások leszállitásának lehetőségével.

A szociális szempont ellene szól e megoldásnak, ez ellen nagy harc is fog megindulni, ha azonban a személyi és a dologi kiadásoknak minimumra való csökkentése után nem marad hátra más lehetőség és az önkormányzat még akkor is óvakodni fog a szolgáltatások leszállitásától, akkor végeredményben Károlyi miniszterelnöknek kell majd, mint népjóléti miniszternek a döntő szót ebben az ügyben kimondani.

A megoldás most már égetően sürgős, mert különben megakadhat a Társadalombiztositó Intézet müködése. A helyzet ugyanis az, hogy a taglétszám állandóan csökken. A betegségi biztositási járulékoknál tavaly 43 millió pengő volt az előirányzás, az idén már csak 35 millió pengő, vagyis a bevételek egy év alatt 8 millióval csökkentek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98