Dtum
Login with Facebookk
1932 | Március

A tenger fenekén, a roncs megközelítése

A nyilt tengeren borzalmas vihar dühöngött azon az éjszakán, melyen mi ketten, Spot apó, a búvár és én megtettük azt a nevezetes sétát az elsüllyedt „Mabel” nevű bárka körül a tenger fenekén. A Sandy Hook-ra elhallatszott a csatornabejáratnál bőgő, üvöltöző bóják vérfagyasztó éneke és a vadul csapkodó hullámok dörgése.

Pedig ez a félsziget, ott New-York előtt, ahol Spot apó házikója állt, rendesen csendes és elhagyatott, hiszen nem lakik rajta senki más, mint búvárok és tengerészkatonák raja. Ha néha u New-Jersey Southern Railway egy-egy tehervonata végigrobog rajta, már káromkodnak ezek az emberek, mert hiszen ha pihennek, valóban a legnagyobb csendre van szükségük.

A katonák itt állnak őrt és ha baj történt a tengeren, innen indul el a mentőexpedíció; egyetlen óráig se állhat a hajóroncs az Ambrose Channel-ben, melyen át ezer és ezer hajó fut ki és ahol a világváros egész hajóforgalma bonyolódik le. Az átlag negyvenlábnyi vízben még egy dugó sem úszhat háborítatlanul, mert hátha baja esnék a kolosszális személygőzösöknek.

Egyik esetén, a mozgalmas és nehéz munkával eltöltött délután szenvedései után, mindketten ágyban feküdtünk és előrelátható náthánkat számos forró teával igyekezünk megelőzni.

Mondom, kutyának való idő volt odakünn.. Az eső rézsut érte a házat és dobpergésszerűen verte ki a falon a maga egyhangú melódiáit. Spot apó ujságot olvasott és abban a biztos reményben, hogy ma éjszaka talán csak nem lesz baj a csatornában, hallatlan luxust fejtett ki: hálóinget vett fel és begyújtott a kályhába.

Tizenegy óra húsz perckor megszólalt a telefon.
- A fene megette az éjszakánkat, pajtikám - mondta az öreg.

Jó szimatja volt a vén búvárnak.
A West Bank-megfigyelő jelentette, hogy a „Mabel” nevű négyszáztonnás, közvetlenül a világítótorony előtt, azon a ponton, ahol a Main Ship Channel betorkollik a Loverba, összeütközött egy másik hajócskával és elsüllyedt.

A roncsot el kell távolítani - szólt a parancs.
Alig hangzott el a telefónértesítés és még nadrágainkat sem húzhattuk fel rendesen, máris ott pöfögött a ház előtt a kikötőőrség nehéz monitorja, melyet kizáróan a búvárok szolgálatába állítottak.

A víz ott százharminchét láb mély - mondta Spot, - tehát bátran velem jöhetsz. Érdekes dolgokat látsz majd a víz fenekén. A tengerfenék ott tele van a legkülönfélébb állatokkal, még a mélyvíziek is feljönnek, hogy kiharcolják maguknak a jó tapadási felületeket. Igy kerültem én is a „Mabel” roncsaihoz s láttam oly dolgokat melyekről azelőtt fogalmam sem volt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98