Dtum
Login with Facebookk
1933 | Április

A magyar profitkombinált bravúros győzelme Belgrádban

Jugoszlávia reprezentánsaira 10.000 néző előtt 3:1 (2:1) arányban vert rá a magyar csapat

Belgrád, április 9.

Jugoszláv válogatott csapata nagyon lelkiismeretesen készül az április 30-án Belgrádban eldöntésre kerülő jugoszláv-spanyol mérkőzésre. Erre való tekintettel félbeszakították az országos bajnokság küzdelmeit, hogy komoly triálban próbálják ki a csapat erejét.

A sparringpartner a magyar profikombinált volt, amelyben még az optimisták sem bíztak és legalább három gólkülönbségű vereségre számítottak, annyival inkább, miután a Ferencváros csak egy beteg játékost, Turait, az Újpest két tartalékot, Sternberget és Wilhelmet, a Hungária pedig a több mint fél éve pihentetett Ujvári kapuvédet állította a csapat rendelkezésére, a többi játékos a Bocskai Engelhardtja kivételével, a III. kerületi FC-ből került ki.

A magyar fiúk azonban alaposan rácáfoltak a pesszimistákra, mert nemcsak hogy elejétől végig fölényben voltak Jugoszlávia reprezentánsai ellen, de fölényük gólokban is kifejezésre jutott, amennyiben 3:1 arányban győztek, sőt egyetlen góljukat is csak Ujvári ügyetlenségének köszönhették a jugoszlávok.

A magyar együttes különösen az első félidőben volt nagy fölényben és minden részében kiváló futballt mutatott be. A védelem áttörhetetlennek bizonyult, a fedezetsor úgy a védelemben, mint a támadásban nagy munkát végzett, a csatársor pedig összjátékával és gólképességével még a helyi soviniszta közönség tetszését is megnyerte.

Szünet után az első negyedórában, amikor a csapat erős ellenszél ellen játszott, a jugoszlávok kissé feljöttek, később azonban újból a magyarok vették át a játék irányítását és azt végig meg is tartották. A mezőny legjobb embere Biró volt, aki mellett Sternberg is értékes munkát végzett.

A csatársorban Turai jól irányított, a két összekötő, Kármán és Eőry ügyesen játszott.   A jugoszlávok a mérkőzés folyamán tizenhat játékost szerepeltettek. Joksic bíró kitűnően vezette a mérkőzést, sőt a saját közönségének a neheztelését is magára vonta, amikor az első félidő végén az Ujvári által védett, de kiejtett labdát nem minősített gólnak.

Fölényes magyar játék után a 10. percben Lutz átemelt labdájából Turai lőtte a vezető gólt.  A 18. percben Magyar leadását a jugoszláv hátvéd elhibázta és a résen álló Kármán a második gól lőtte.

Szünet után az első negyedórában széllel hátban a jugoszlávok erősen támadtak, majd a magyar csapat is támadásba lendült és a 23. percben Fenyvesi beadásából Eöry a harmadik gólt rúgta.

A 25. percben Magyar rosszul lett, kiállt és helyére Gergely állt be. A 37. percben Truevic lefutott, Ujváry a kapuban tétovázott, úgyhogy a jobbszélső mellette gólt lőtt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98