Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1934 | Április

Olcsóbb lesz a cukor

Magyarországon meglehetősen magas a cukor eladási ára és ennek következtében a fejenkénti átlagos fogyasztás is jóval alacsonyabb, mint például a szomszédos Ausztriában. A magas cukoráraknak egyik legfőbb oka a kincstári haszonrészesedés, ezt mintegy másfél évvel ezelőtt újból emelték.

A magyar cukorgyárosok már régebben azt a javaslatot tették
a kormánynak, hogy a veszteséges export lehető csökkentése érdekében hajlandók igen jelentősen mérsékelni a belföldi fogyasztási árakat abban az esetben, ha megfelelő arányban leszállítja a kincstár a forgalomba kerülő cukrot terhelő állami részesedést.

Az első ajánlat az volt,
hogy a cukor árát a gyárak oly mértékben csökkentik, amilyen mértékben a kincstári haszonrészesedés mérséklődik. 50-50 százalékos arányú árleszállítás történt volna, amit azonban a pénzügyminisztérium részéről túlságosan alacsonynak találtak. Viszont a cukorgyárak további mérséklést már azért sem vállalhatnak magukra, mert a konzervgyártáshoz szükséges ipari cukrot amúgy is olcsóbban szabták meg.

Ebben a kérdésben most megegyezés várható
és pedig olyan formában, hogy a cukor jelentős árleszállításának negyven százaléka a kincstári illeték, hatvan százaléka pedig a gyárak terhére fog megtörténni, de egyidejűleg újból rendezik az ipari cukor árát is.

A drágaság ellen megindított harc terén
igen nagy jelentőségű a cukor várható jelentős ármérséklése, aminek közegészségügyi és szociális szempontból is jelentős konzekvenciái lesznek. A cukor árának leszállítása már a befőzési szezón előtt várható.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Szerbia engedékenyebb Szerbia engedékenyebb
Deczember 16-áról írják Belgrádból. Ha Ausztria-Magyarország és...
Barta Lajos : Két nyár Barta Lajos : Két nyár
Szomorúan és meghatottan hagyjuk abba az olvasást, miért vágta el az...
A burgonya helyes téli eltartásáról A burgonya helyes téli eltartásáról
Ha a burgonyát jól akarjuk télen át eltartani, sohasem szabad szem...
Vasárnap délelőtt elrepült Budapestről Schuschnigg, Ciano és Göring Vasárnap délelőtt elrepült Budapestről Schuschnigg, Ciano és...
Vasárnap délelőtt törzstiszti küldöttség, díszszázad és katona...
A főváros szocziálistái a cselédtörvény ellen A főváros szocziálistái a cselédtörvény ellen
Április 28-ikán, vasárnap délután nagyszámú munkásság jelenlétében...
Élet-halál a művészet Élet-halál a művészet
Ki tudja azt, mi az írónak a három gyűrű, mely szívét körülövedzi: a...
A Duna darabáruforgalma A Duna darabáruforgalma
A tulajdonképeni darabáruforgalom, az összes belföldi és ausztriai...
Az óriás teknős Az óriás teknős
Mintha az ősvilágból maradt volna itt ez a nagy állat, melynek...
Gyulai Pál nyolczvan éves Gyulai Pál nyolczvan éves
GYULAI PÁL nyolcvan éves lett. Ha a háborúban eltöltött évek kettőnek...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98