Dtum
Login with Facebookk
4
VEZÉRCIKK
Az olimpiai bajnok magyar vízipólócsapat Ivády, Bródy, Vértessy, Németh, Homonnay, Keserű II. és Halassy
Magyarország – Svédország 9:1 (4:1) Vasárnap délután került sorra Magdeburgban Magyarország utolsó és egyben az Európa-bajnokság végleges megnyerését jelentő mérkőzésére. Svédország ellen az angol Emery bíráskodása mellett a magyar csapat a következő összeállításban állott...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Major Tibor
Az I. világháborút követően, miután rendeződtek a nemzetközi viszonyok és...
Ki gondolná, hogy a labdajátékok közül a labdarúgás mellett a legnagyobb múltra...
A századelő „all round” sportolói

A...
Az Európa-bajnok magyar kétevezős csapat Mammusich Tibor és Győry Károly (kormányos Gorecky László)
A magyar evezős sport fényesen szerepelt Luzernben az Európa evezős bajnoki verseny színhelyén. A legjobbak vettek részt ezen a versenyen és ez a magyar győzelmek értékét emeli. A hét Európa bajnoki szám közül Magyarország...
Taris, a világhírű francia úszóbajnok fogadja Lengyel gratulációját
Vasárnap fejeződött be Magdeburgban az ez évi úszó és vízipóló Európa-bajnokság. A zárónap versenyszámaiban bennünket már csak a toronyugrás és az 1500 méteres gyorsúszás érdekelt. A kötött úszásnemekben sajnos...
Zsuffka Viktor
Tízezer néző Budapesten, atlétikai versenyen, kissé hihetetlenül hangzik. Pedig az olasz-magyar mérkőzésnek ilyen hatalmas arányú közönsége volt. Akik a versenyt látták, azoknak felejthetetlen sportélményben volt...
Csányi Boriska (jobbra) a Balaton-átúszás női győztese
Vasárnap reggel ostromlott várhoz hasonlított a déli pályaudvar. Cél: Siófok. A Magyar Úszó Egyesület különvonata olyan hosszú, mint a legnagyobb óriáskígyó. Érdekes az út a Balatonig. Mindenütt weekendházak, sátrak....
Petneházy Imre az 1932-es olimpián
A modern pentatlon első versenye vasárnap volt Stockholmban. A 4050 méteres tereplovaglást bonyolították le tizennyolc résztvevővel, a hatodik dragonyosezred lovain. A verseny előtt az öt ország tizennyolc versenyzője...
Mallász Gitta
Semmeringen vasárnap folytatták a kétnapos osztrák-magyar hölgyúszó mérkőzést. A magyar hölgyek vasárnap megnyerték a 100 m-es gyorsúszást és a 4x100 m-es stafétát, amely azután eldöntötte a pontversenyt, 34:37...
Turay József
A stadionban Szent István napján ötezer néző előtt folytatták a körmérkőzést Debrecen város nagydíjáért. a díszpáholyban megjelent Vay László báró főispán. Először a Hungária 4:1 (3:1) arányban győzött az SK Rusj...
Gabrovitz Emil
A margitszigeti díszpályán vasárnap délután játszották le a norvég-magyar Davis Cup selejtező harmadik napi sorrendjét, a két egyest. Gabrovitz fölényesen győzött Smith ellen, Straub Elek azonban az erős szélben...
Cikk-ajánló
Budapest nyerte a három város nyolcevezős versenyét Budapest nyerte a három város nyolcevezős versenyét
A Margitsziget melletti pesti Dunaágban rendezte a Magyar Evezős...
Ferencváros – Attila 3:1 (1:0) Ferencváros – Attila 3:1 (1:0)
A Hungária – Somogy-meccs utolsó perceiben már teljes lesz a...
Újpest – Bocskai 2:0 (1:0) Újpest – Bocskai 2:0 (1:0)
A bajnokcsapat első ellenfelének a Bocskait kapta, azt a csapatot,...
Hölgyúszóink Lenkey Magdával együtt kikaptak a csehektől Hölgyúszóink Lenkey Magdával együtt kikaptak a csehektől
A vasárnap délutáni úszóversenyen – amelynek első részéről...
A MUE siófoki úszóversenye A MUE siófoki úszóversenye
Hagyományos siófoki úszóversenyét vasárnap rendezte meg a MUE, az...
Gyóji Miklós és Mallász Gitta a Wesselényi-emlékverseny győztesei Gyóji Miklós és Mallász Gitta a Wesselényi-emlékverseny győztesei
A Magyar Úszó Szövetség vasárnap délután másodízben rendezte Tihany...
A magyar teniszezők súlyos vereséget szenvedtek az osztrákoktól A magyar teniszezők súlyos vereséget szenvedtek az osztrákoktól
A pénteken megkezdett magyar-osztrák nemzetek közötti teniszmérkőzést...
Görög atléták győzelme a BBTE nemzetközi viadalán Görög atléták győzelme a BBTE nemzetközi viadalán
A BBTE nemzetközi atlétikai versenyének vasárnapi második napján már...
Vízilabda: Magyarország – Németország 8:3 (3:2) Vízilabda: Magyarország – Németország 8:3 (3:2)
Bár a gólarány könnyű győzelmet fejez ki, mégsem volt könnyű dolga a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98