Dtum
Login with Facebookk
1934 | Május

Ferencváros – Kispest 7:4 (4:3)

Újra játszott Korányi, míg Sárosi megsérült

Üllői úti pálya. – 5000 néző – Bíró: Gombos Géza.
Az áldozócsütörtöki angol-magyar mérkőzés után vasárnap folytatták a bajnoki küzdelmeket. Az Üllői úti sporttelepen a Budai 11 - Hungária –mérkőzés után a Ferencváros a Kispesttel játszotta le bajnoki mérkőzését.

Úgy indult a játék, hogy a Ferencváros fölényesen győz, védelmének gyengesége, no meg a szemfüles kispesti csatárok révén azonban váratlanul változatos játék keletkezett és a már 3:0-ra vezető Ferencváros előnyét a kispestiek kiegyenlítették. A Ferencváros fölénye csak a második félidőben domborodott ki kellően.

Ez alkalommal játszott újra bajnoki mérkőzést Korányi Lajos, akinek az emlékezetes olasz-magyar mérkőzésen eltörték a lábát. Korányin meglátszott a hosszú pihenő, csak néha-néha csillogtatta kivételes tudását, mérkőzéstréningre van szüksége és könnyen lehetséges, hogy a legközelebbi bajnoki mérkőzésre már teljesen rendbe jön.

A meccs ferencvárosi támadással kezdődött és az 5. percben Polgár átadásából Sárosi a mellével stoppolta a labdát, leeresztette a földre és 18 méterről odahelyezte a labdát, ahol fent a két kapufa találkozik. Védhetetlen gól volt.

A 25. percben Táncos és Polgár összjátéka után Toldi lövi a második gólt, majd a 30. percben Sárosi révén már 3:0-ra vezet a Ferencváros, amikor Szabó II. bombalövése Papp lábáról bepattan a ferencvárosi kapuba.

Két perccel ezután újabb kispesti gól következett, mégpedig 11-esből, mert Korányi büntető területen belül kézzel ütötte el a labdát. Ezt a gólt Serényi lőtte. A 35. percben kiegyenlít a Kispest. – Háda jóvoltából. Nemes lövését a kapufa tartóztatja fel, Háda nem fogja el a labdát, Serényi lő, a labda megint kapufára pattan onnan vissza Serényihez, aki most már nem késlekedik és kiegyenlít (3:3).

Nagyerejű ferencvárosi támadások következnek. Polgár szépen dolgozik, majd a 38-ik percben a labda Keményhez kerül, aki berúgja a vezetőgólt. Ez is a kapus hibájából keletkezett. Ez után történik, hogy az előretörő Sárosit két kézzel átnyalábolják, visszahúzzák és utána fellökik, majd pár perc múlva Sárosi nyújtott lábára Sarkadi kapus ráveti magát. Sárosi elterül a földön, kiviszik az öltözőbe. Bokazúzódást állapítanak meg az orvosok a szünetben.

A második félidőben, alighogy megkezdik a játékot, a bicegő, lábát fájlaló Sárosi leadja a labdát Polgárnak, aki előretör és futtában remek gólt lő (5:3). Toldi fejeli a hatodik gólt, Kemény a hetediket. 7:3 után Nemes beállítja a végeredményt (7:4). A 40. percben Sárosi végleg kiáll, nem bír már tovább játszani. A Ferencvárosban Toldi, Lyka és Polgár kiemelkedően játszott. Kispestnél Szemere, Somlai és Nemes volt jó.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98