Dtum
Login with Facebookk
1934 | Június

Budapest nyerte a három város nyolcevezős versenyét

A cél előtt fokozni tudta az evezőcsapásokat Budapest csapata és megelőzte Berlin és Bécs nyolcevezőseit

A Margitsziget melletti pesti Dunaágban rendezte a Magyar Evezős Szövetség a nagy nemzetközi regattát és ennek keretében Berlin-Bécs és Budapest nyolcevezős csapatainak mérkőzését. A viadalt végignézte Horthy Miklós kormányzó is a családjával.

Az első indítás nem sikerült. Percekig tartott, míg a csapatok visszakerültek a starthoz. A második start már hibátlan volt. Az első 100 méternél Budapest minimális előnyre tett szert, míg Berlin és Bécs együtt haladtak. 500 méternél Budapest csapata egy teljes hajóhosszal vezetett, ekkor azonban a berliniek erősítettek.

Fokról-fokra behozták Budapest előnyét és 1100 méternél egymás mellett haladt a két csapat, míg a bécsiek egy hajóhosszal maradtak mögöttük. 1500 méternél fokozni kezdték az evezőcsapásokat a csapatok.

Ez a magyaroknak sikerült a legjobban és a Dunapartján álló tömeg lelkes biztatására pillanatról pillanatra előbbre húzott Budapest csapata s egy hajóhosszal előbb ért célba, mint Berlin együttese, amelyet messze követett a bécsi csapat.

A győzteseket, Domonkost, Glassit, Tóthot, Hollósyt, Kozmát, Ballyát, Szabót, Gyurkóczit és Kereszthyt a közönség lelkes ünneplésben részesítette, majd a csapat tagjai feljöttek a parta, ahol a kormányzó fogadta őket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98